NB II

Nem fél a csapaton belüli harctól

George Menougong célja a feljutás a Kisvárdánál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Miután a télen távozott az NB II-es Mezőkövesdtől, előbb a Kisvárdával boronálták össze a nevét, majd úgy tűnt, az élvonalbeli Kecskeméthez kerül George Menougong. Aztán mégis az NB III-as listavezetőnél között ki a játékos, akinek ez már a nyolcadik magyarországi klubja.

– Révész Attilával jó munkakapcsolatban voltam Nyíregyházán, ő keresett meg, és különösebben nem bonyolította a helyzetet, amikor a közös jövőről beszélgettünk – mondta a játékos a boon.hu oldalon.

– Azt várja, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében, ami nem is lehet más, mint a feljutás. Úgy látom, jó kis közösség a kisvárdai, céltudatos játékosokkal, akik azért igyekeznek, hogy az ősztől újra a másodosztályban szerepeljenek.

Miközben a tavaszt négy győzelemmel kezdve efelé halad a csapat, az is leszűrhető, hogy olykor NB I-es múlttal rendelkező játékosok szorulnak a kispadra. Magyarán nincsenek bérelt helyek, a csapaton belül komoly a versenyhelyzet.

– Kérem szépen, itt most semmi nem számít, csak a cél, amit el kell érni. Nekem pedig nincs más feladatom, mint kivenni belőlem a részem aszerint, amilyen szerepet majd rám osztanak. Jó versenyzőtípusnak tartom magam, nem félek a csapaton belüli harctól, amit az egyes posztokért meg kell vívni. Azt látom, hogy támadók terén is nagyon jól áll a keret, de ez a fajta házon belüli versenyhelyzet viheti előre a csapatot – fogalmazott Menougong.

Olvasói sztorik