NB II

Elindult a stadionépítés Balmazújvárosban

Az NB II-ben sereghajtó csapat újjávarázsolt otthona a tervek szerint jövő nyárra készülhet el.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mintegy 2400 néző befogadására lesz alkalmas a balmazújvárosi labdarúgó-stadion a most induló munkálatok után. A létesítményen már az utóbbi időben is több jelentős fejlesztés és felújítás történt – az épületek homlokzati felújítása; új, aláfűtött pálya –, és tavaly készült el az új lelátórész, most pedig kibővítik és teljesen befedik a nézőteret valamennyi oldalon – írja az mnsk.hu.

A stadionfejlesztési program részeként megvalósuló beruházásnak köszönhetően a déli oldalon csaknem ezren szurkolhatnak az eddigi hatszáz helyett, míg a másik hosszanti oldalon, a jelenlegi állóhelyes, fedetlen nézőtér helyén ötszáz ülőhelyes fedett lelátót építenek. Megújul a főépület is, amelyben tágas VIP- és sajtótermet, valamint két televíziós stúdiót alakítanak ki. A vendégszektorban 550-en férnek majd el. A stadionban új kiszolgálóhelyiségeket – öltözőket, orvosi szobákat és büféket – is építenek.

A stadion fejlesztésére kiírt pályázaton a Pharos ’95 Sportpályaépítő Kft. és a Temen-Trade Kft. közös ajánlata bizonyult a legjobbnak a két jelentkező közül, 333 millió forintért vállalták a munkák elvégzését. A két cég már szerződést kötött a Hajdú-Bihar megyei város önkormányzatával, és átadták nekik a munkaterületet. A lelátó alapozásával és a világításkábelek lefektetésével kezdik a munkát. A kivitelezőnek 220 napja van az építkezés befejezésére, vagyis a létesítmény 2015. június végére készülhet el, ám az NB II-es csapat a munkálatok során is itt játssza hazai mérkőzéseit.

– Óriási jelentősége van a beruházásnak mind az egyesület, mind a környékbeli települések életében, hiszen olyan létesítmény épülhet, amely egyértelműen vonzza majd a fiatalokat. Bízunk benne, hogy a projekt megvalósítása után az MLSZ itt is rendez majd korosztályos tornákat – mondta a csapatot működtető Balmazújváros Sport Kft. ügyvezetője, Murák László.

Olvasói sztorik