Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Az NB II 13. fordulójában a Vasas kiütéses, 6-2-es sikerrel kezdett péntek este a Csákvár vendégeként. A többi találkozót szombaton rendezik: a kora délutáni mérkőzéseken a Békéscsaba magabiztos sikert aratott (3-0) a Szeged vendégeként a megyei rangadón, hiszen a találkozót Gyulán rendezték. Az Ajka emberhátrányban kétszer is egyenlíteni tudott a Cegléd otthonában, így egy ponttal térhet haza. A Siófoknak az edzőváltás sem segített: az egyre mélyebbre süllyedő együttes otthon kapott ki a feljutásra hajtó Mezőkövesdtől.
Székely Tibornak sem sikerült jól a bemutatkozás a Szigetszentmiklós kispadján: az újdonsült vezetőedző csapata 2-1-es vereséget szenvedett a Szolnoktól. A Lech Poznan légiósa, Lovrencsics Gergő is megnézte öccse, Balázs mérkőzését a Kaposvár ellen. A Soroksár támadóját csak 43 percig figyelhette bátyja, ugyanis Lovrencsicset a 43. percben kiállították. Az együttes a hajrában így is behúzta a szintén tíz emberrel játszó Kaposvár elleni meccset a héten igazolt Pál András két góljával.
A Zalaegerszeg hazai pályán már fél óra után három góllal vezetett a nyeretlenül sereghajtó Balmazújváros ellen, de a vendégek a szünet előtt felzárkóztak mínusz egyre, a 85. percben pedig tizenegyesből egyenlíteni is tudtak (3-3). A forduló előtt listavezető Gyirmót nem rúgta be büntetőjét – Oross tizenegyesét Halasi védte –, így csak 1-1-re végzett a Sopron otthonában a kilencvenedik percben kapott gól miatt, ezzel pedig visszacsúszott a negyedik helyre a tabellán.
NB II, 13. forduló
Soproni VSE-GYSEV – Gyirmót FC 1-1 (0-0)
Sopron, 800 néző. Játékvezető: Berger
Sopron: Halasi – Pados, Bobál D., Baranyai, Szabó L. – Pintér A., Deme, Erdélyi (Horváth A., 93.) – Horváth P., Kovács Á. (Pető, 76.), Eszlátyi. Edző: Supka Attila
Gyirmót: Somogyi – Nagy S., Balog Z., Lázár P., Hajba – Kiss M. (Magasföldi, 51.), Madarász – Papp, Cseri (Présinger, 79.), Beliczky – Oross (Tóth N., 91.). Edző: Sisa Tibor
Gólszerzők: Horváth P. (90.), illetve Madarász (69.)
Zalaegerszegi TE FC – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 3-3 (3-2)
Zalaegerszeg, 1300 néző. Játékvezető: Kovács J. Z.
ZTE: Szappanos – Króner, Kovács G., Fodor A., Farkas N. – Simonfalvi, Kovács Gy., Bíró (Bailo, a szünetben), Szőllősi F. (Károly B., 82.) – Babati, Délczeg. Edző: Lőrincz Emil
Balmazújváros: Perger – Vachtler, Bokros, Németh Á. (Angyal, 59.), Belényesi – Pintér N. (Kállai 67.), Sigér D., Papp F., Müller (Szatmári, 80.) – Virág, Batizi Pócsi. Edző: Szabó János
Gólszerzők: Króner (3.), Délczeg (18.), Szőllősi F. (27.), Belényesi (39., 85. – a másodikat tizenegyesből), Pintér N. (44.)
Szeged 2011-Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre FC 0-3 (0-2)
Gyula, 500 néző. Játékvezető: Takács J.
Szeged: Belecan – Farkas M., Markovics, Tóth B., Mészáros M. – Fitos (Kéri, 69.), Máté P., Zabari (Pászka, 58.), Zelenyánszki – Oláh L., Germán (Oláh G., 23.). Edző: Nyilas Elek
Békéscsaba: Póser – Balogh M., Koszó, Balog Zs., Juhász Gy. – Balázs R. (Birtalan 62.), Bagi, Berki, Király P. – Kertész T. (Tölgyesi, 92.), Szilágyi P. (Zsilinszki, 87.).Edző: Zoran Szpisljak
Gólszerzők: Balázs R. (14.), Király P. (21.), Birtalan (75.)
Ceglédi VSE – FC Ajka 2-2 (1-0)
Cegléd, játékvezető: Böcskei
Cegléd: Tóth Z. – Oláh M. (Vattai, 48.), Albert I., Makrai, Pesti D. – Koncz, Nagy V. (Markó, 57.), Füle, Szabó D. (Farkas I., 83.) – Koós G., Kormos. Edző: Szabó István
Ajka: Jánosa – Mogyorósi, Asztalos D., Pákai, Köles – Németh L. (Zámbó, 93.), Varga G., Gunther, Major – Mihalecz P. (Sowunmi, 61.), Szabó Zs. Edző: Zoran Kuntics
Gólszerzők: Albert I. (21.), Farkas I. (84.) illetve Németh L. (70.), Köles (91.)
Kiállítva: Mogyorósi (67.)
FGSZ Siófok – Mezőkövesd-Zsóry FC 1-2 (1-2)
Siófok, 200 néző. Játékvezető: Bognár T.
Siófok: Tajti – Fülöp N., Kovács J., Papp Sz., Gubicza – Peszmeg, Futó Zs. (Vass M., 51.), Gárdos (Kozma, 53.), Papp M. (Vég B., 76.) – Daru B., Ivancsics. Edző: Kis Tamás
Mezőkövesd: Kunsági – Hegedűs Cs., Izing, Szeles T., Búrány – Hegedűs D., Takács P., Kulcsár K., Molnár G. (Csapó, 88.) – Balajti (Pantovics, 82.), Menougong (Tajthy, 57.). Edző: Tóth László
Gólszerzők: Daru (7.), illetve Takács P. (16.), Hegedűs D. (32.)
Kiállítva: Kulcsár K. (47.)
A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető!
Szigetszentmiklósi TK-Erima – Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC 1-2 (0-1)
Szigetszentmiklós, 400 néző. Játékvezető: Berke
SzTK: Horváth L. – Puskás G., Hevesei-Tóth, Kornis, Pollák – Kollega (Zsivóczky, 68.), Tóth F., Kvekveskiri (Szepessy, 62.), Barna Zs. – Szabó B., Bonifert (Jaszarevics, a szünetben). Edző: Székely Tibor
Szolnok: Pokorni – Mile (Papucsek, 41.), Antal G., Lengyel B., Fritz – Rokszin (Bohner, 86.), Kenderes, Zvara – Zsolnai, Nagy I. (B. Tóth, 72.), Vári. Edző: Kis Károly
Gólszerzők: Hevesi-Tóth (76.), illetve Nagy I. (44.), Vári (87.)
Soroksár SC – Kaposvári Rákóczi 2-0 (0-0)
Soroksár, játékvezető: Lovas L.
Soroksár: Holczer – Simita, Pandur, Farkas A., Tóbiás Zs. – Szabó R., Lannert (Balaskó, 80.), Lisztes (Pál A., 61.), Péter A. (Hodgyai, 75.) – Nyilas E., Lovrencsics B. Edző: Varga Attila
Kaposvár: Somodi – Lakatos G., Hadaró, Kovács T. (Hampuk, 80.), Földes M. – Zsdrál, Dominics (Király V., 77.), Nagy K., Kozics (Fejős, 52.), Karacs – Rajczi. Edző: Márton Gábor
Gólszerző: Pál A. (75., 89.)
Kiállítva: Lovrencsics B. (43.), illetve Rajczi (26.)
Pénteken játszották:
Aqvital FC Csákvár – Vasas FC 2-6 (0-4)
Csákvár, 700 néző. Játékvezető: Oláh G.
Csákvár: Szabó B. – Ambrus, Dulló, Sötét, Hajdú S. – Domján, Kocsis G., Molnár Cs. (Imrik, a szünetben), Varga Z. (Barcsay, a szünetben) – Mihály D. (Nyilasi, 78.), Gajdos Zs. Edző: Toldi Gábor
Vasas: Hermány – Preklet, Tamás L., Grúz, Görgényi – Gál M., Lázok (Hajdú N., 70.), Berecz – Nagy D. (Menyhárt, a szünetben), Ferenczi I. (Nagy T., 75.), Remili. Edző: Szanyó Károly
Gólszerzők: Gajdos Zs. (60.), Imrik (tizenegyesből 65.), illetve Remili (8., 11., 38.), Ferenczi I. (45., 72. – az elsőt tizenegyesből), Hajdú N. (83.)
Kiállítva: Görgényi (65.)