NB II

Megvan a kellő önbizalom a Vasasnál

Grúz Tamás örül Lázok János érkezésének, és reméli, hogy rövid időn belül húzóembere lesz a csapatnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II hatodik fordulóját követően az élmezőny nem változott, továbbra is a Vasas vezet. A kaposvári vereség után hazai pályán javítottak az angyalföldiek, akik a Békéscsabát győzték le 3-2-re. Mivel már nem érdekeltek már a Magyar Kupában, ezen a héten kizárólag a Szolnok elleni következő meccsre koncentrálhatnak. Kedden bejelentették, hogy tovább erősödött a keret, hiszen szerződtették a visszatérő Lázok Jánost.

A Rangadó.hu megkeresésére a Vasas tapasztalt védője, Grúz Tamás értékelte a Békéscsaba elleni meccset és elmondta, hogy Lázok érkezésével valóban erősödött a csapat.

– Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy kell, és ahogy terveztük, bár az meglepett minket, hogy a Békéscsaba már az elején kicsit visszább állt. Úgy gondolom, a mi akaratunk érvényesült. Az első félidő végén visszaesett a teljesítményünk, ekkor volt egy-egy az állás. Igazán kettő-egyes állásnál kapcsoltunk rá. Nem gondoltuk egy percig sem, hogy veszélyben forgott a győzelmünk. Szerintem megérdemelten tartottuk otthon a három pontot – kezdte Grúz Tamás.

– Szanyó Károly a Kaposvár elleni vereség után elmondta, hogy rendbe kell tenni néhány dolgot. Ezek szerint sikerült, hiszen újra nyerni tudtak…
– Megbeszéltünk mindent, hogy ki, mit hibázott azon a találkozón és túltettük magunkat a vereségen. Jobb csapatnak tartjuk magunkat annál, hogy egy vereség miatt szétessünk. Szerencsére sikerült egyből nyernünk.

– A Vasasnál többször is kijelentették, hogy a bajnokság az első. Előnynek vagy hátránynak érzi, hogy nem szerepelnek a Magyar Kupában?
– Előnynek és hátránynak is mondanám egyszerre. Hátrány abból a szempontból, hogy jobb, ha minél több meccset tudunk játszani, viszont előny, hogy többet tudunk pihenni, de egy focistának az a fontos, hogy minél többet játsszon.

– A Vasas vezeti a tabellát, de a Gyirmót és a Mezőkövesd is zárkózik…
– Szerintem az említett három csapat között fog eldőlni a feljutás. Előnyt jelent nekünk, hogy nagyon jó közösség alakult ki a Vasasnál. Jó hangulatban telnek az edzések és egységesek vagyunk.

– Szerdán bejelentették, hogy a klub leigazolta Lázok Jánost. Örül az érkezésének? Erősödtek vele?
– A szezon közben egy remek játékost tudtunk igazolni, aki nagy tapasztalattal rendelkezik. Mindenféleképpen erősítést jelent a Vasasnak és remélem, rövid időn belül húzóembere lesz a csapatnak.

– A bajnokság következő fordulójában korábbi klubja, a Szolnok otthonába látogatnak. Mit vár attól a mérkőzéstől?
– Mindenhova úgy megyünk, hogy győzni fogunk. A kellő önbizalom és magabiztosság megvan bennünk. A heti edzésmunka eddig nagyon jól sikerült, ezért bizakodóak vagyunk. Úgy gondolom, nem jelenthet gondot a Szolnok elleni bajnoki, különösen akkor, ha úgy koncentrálunk és játszunk, mint ahogy azt hétről hétre tettük.

Grúz nem játszhat Szolnokon

A szombati mérkőzésről biztosan hiányzik majd Grúz Tamás, aki a Békéscsaba elleni találkozón kapott rúgást, emiatt még nem teljes értékű. Bár Preklet Csaba ezen a héten már együtt edzett a többiekkel, hosszú sérülése után még valószínűleg korai lenne bevetni. Hozzá hasonlóan bekapcsolódott az edzésmunkába Kiss Róbert, de egyelőre ő sem játszhat. Menyhárt Attila az Ajka elleni hazai bajnokin kapott rúgás miatt a héten nem is edzett.

A héten leigazolt Lázok János tagja a keretnek, és mivel minden papírja rendben van, ha a vezetőedző úgy dönt, pályára is léphet – írja a Vasas honlapja.

Olvasói sztorik