NB II

Gyirmóton nem kell egy kis áramszünet

Magasföldi József szerint két nehéz mérkőzés vár rájuk ezen a héten, de szeretnének nyerni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt az NB I szünetelt az elmúlt hétvégén, így a másodosztály került reflektorfénybe. A Gyirmót a Kaposvárt látta vendégül – amely tavasszal még az első osztályban szerepelt – és 3-1-re győzött. Ezzel sorozatban a harmadik mérkőzésüket nyerték meg a győriek. Mindössze egyszer szenvedtek vereséget, még az első fordulóban, a Vasas otthonában. Szerdán az NB III-ban szereplő Bölcske lesz a Gyirmót ellenfele a Magyar Kupában, ahol, mint tudjuk, senki sem mehet biztosra. Az NB II-ben a harmadik helyről várják az ötödik fordulóban esedékes, Békéscsaba elleni, idegenbeli meccset.

A Rangadó.hu megkeresésére a tapasztalt gyirmóti csatár, Magasföldi József értékelte a Kaposvár elleni mérkőzést, és elmondta, két nagyon nehéz találkozó elé néznek.

– Nagyon értékes három pontot szereztünk. Tavaly a Kaposvár még az NB I-ben szerepelt és annak ellenére, hogy a külföldieket elzavarták, a csapat magyar magja megmaradt. Fontos győzelmet szereztünk, ami lendületet adhat. Az egyik nagy riválisunkat sikerült egy kicsit leszakítani magunkról – kezdte Magasföldi József.

– Két gólt is szerzett, és a csapat sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg. Mi az oka a jó teljesítménynek?
– Megpróbáljuk folytatni ezt a jó szériát. Természetesen nem jó vereséggel kezdeni a bajnokságot, de szerencsére a Vasas elleni meccs nem szegte a kedvünket. Javítani tudtunk a következő fordulóban, és azóta még két mérkőzést megnyertünk. A legnagyobb erősségünk a csapategység és a tudatosság. Nem lesz egyszerű dolgunk, mert sok jó csapat van ebben a bajnokságban. Tudjuk, hogy a Mezőkövesdnek és a Vasasnak egyértelmű célja a feljutás, de mi is szeretnénk jól szerepelni. Egyik mérkőzésen sem lehet biztosra menni. Elég csak a tabellára ránézni, és látjuk, hogy a tavalyi élcsapatok, mint például a Siófok vagy a Balmazújváros hátul szerepelnek. Úgy gondolom, hogy öt-hat együttes verseng a feljutásért és lesz egy meglepetéscsapat is. Bár ez a bajnokság felénél fog majd körvonalazódni. Nem engedhetünk meg magunknak egyetlen úgymond áramszünetet sem.

– Szerdán a Bölcske ellen lépnek pályára a Magyar Kupában. Milyen mérkőzésre számít? Okozhat gondot az alacsonyabb osztályú együttes?
– Nehéz mérkőzésre számítok. Az alacsonyabb osztályú csapatokban mindig ott van a bizonyítási vágy, és háromszoros erővel játszanak. A Bölcske nem egy rossz együttes. A paksi korszakomból jól ismerem a szomszédvárat. Ettől függetlenül persze a továbbjutás a cél. Mindenhol, ahol elindulunk, szeretnénk jól szerepelni.

– Hétvégén a bajnokságban a Békéscsaba otthonában látogatnak. Mit vár attól a találkozótól?
– Békéscsabán senki sem számíthat könnyű mérkőzésre. Hazai környezetben nagyon erősek, hiszen a két győzelmüket is otthon szerezték. Szeretnénk nyerni, bár tudjuk, hogy rettenetesen nehéz lesz. A tavalyi szezonban is megnehezítették a dolgunkat, de akkor sikerült elhoznunk a három pontot.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik