NB II

Komoly vérfrissítés Sopronban

Hét ember távozása már biztos, további négy tapasztalt játékos sorsa pedig bizonytalan az SVSE-nél.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Zaklatott szezon van túl a Soproni VSE-GYSEV a másodosztályban. A csapat jól kezdte a szezont tavaly nyáron, de szeptember-októberben hét mérkőzést vesztett egymás után, és a kiesőhelyen állt. Bognár Zsoltnak és Bali Péternek távoznia kellett, később Nyilasi Bálint sem maradt, Csiszár Ákos ügyvezető igazgató pedig felajánlotta a lemondását, de marasztalták.

Supka Attila szakmai igazgató irányításával végül ki mászott a gödörből az SVSE. Hat veretlen, majd hat nyeretlen meccs következett, aztán április közepén a bajnok Nyíregyháza otthonában 1-0-s meglepetés-győzelem. A bajnoki hajrá is hullámzóra sikerült, de végül magabiztosan bennmaradtak, a tizedik helyen végeztek a soproniak.

Supka: neked kirúgás, nekünk berúgás – ezzel a felirattal üzentek a drukkerek az idényzáró siófoki bajnokin a szakmai igazgatónak, aki ezek szerint nem örvend köztiszteletnek a lelátón, ennek ellenére jelen állás szerint úgy tűnik, hogy a következő idényt is az ő irányításával kezdi a csapat.

A Rangadó.hu információi szerint a játékoskeretben nagyon komoly változások várhatók. Úgy tudjuk, Dénes Zsolt, Faggyas Milán és Balázs Richárd biztosan távozik, a kölcsönjátékosok – Czár Richárd, Heffler Norbert, Németh László és Erdélyi László – pedig visszatérnek anyaegyesületükhöz.

Talán még náluk is komolyabb veszteség lenne az élő szerződéssel rendelkező Sifter Tamás, Deme Imre, Varga Gábor és Szabó Zsolt távozása, márpedig erre is van esély, mert állítólag Supka Attila nem számít rájuk a jövőben, a klubvezetés viszont még nem foglalt állást, tehát az ő ügyük még képlékeny.

Ha az említett hét biztos távozón kívül ez a négy rutinos futballista sem maradna Sopronban, a vezetőknek alaposan aktivizálniuk kellene magukat a játékos-piacon. Úgy tudjuk, az már eldőlt, hogy a soproni utánpótlásból öt fiatal játékos csatlakozik a felnőtt kerethez.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik