Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Bozsik Péter 2001 tavaszán a Vasas vezetőedzőjeként mutatkozott be az NB I-ben az Újpest ellen. Az első mérkőzésén rögtön egy hatost rúgott az angyalföldi csapat, és a szezon végén bronzérmet nyert a bajnokságban. 2001 nyarán az akkor még pályakezdő edző Zalaegerszegre tette át a székhelyét, és első szezonjában a ZTE megszerezte története első bajnoki címét. 2006-ban az MLSZ kinevezte a magyar válogatott szövetségi kapitányává, de nyolc hónap után távoznia kellett a kínos máltai vereség után. Az 53 éves szakvezető, azóta nem dolgozott a legmagasabb osztályban.
Nem szerepelt a tervei között, mégis vezetőedző lett Tatabányán, aki ügyvezetőből lett szakvezető. Az egykori szövetségi kapitány a DigiSport televízió szerda reggeli műsorában az edzősködés mellett beszélt az új stadionról is.
– Tatabánya egy régi, tradicionális fellegvár, ahová megérkezett, és nem akart edző lenni, majd az élet hozott egy fordulatot. Miért?
– Korábban érkeztem, nem most. Gyakorlatilag három éve a klub környékén tevékenykedem, hol az utánpótlásban, hol a tartalékcsapatnál – mesélte Bozsik Péter. – Már ötödik éve élek Tatabányán, úgyhogy nem volt ez teljesen váratlan. Volt egy megbeszélt munka- és feladatrend, hogy kinek mi a dolga, és ezen belül a nyár elején nekem inkább az adminisztratív tevékenységek jutottak. Ilyenkor még mesterségesen is távol tartom magam a szakmai kérdésektől. Nyilván, ha felül valaki a lelátóra meccset nézni, akkor a kispadon lévő edző már azt érezheti, hogy a hátában van a fúró, én pedig mindig fokozottan igyekszem elkerülni, hogy valaki erre gondoljon. Ráadásul P. Nagy Lászlót nagyon szeretem, kifejezetten jó emberi kapcsolatban vagyunk, ami változatlan, hiszen ő a pályaedzőm. Ha nagy feszültség lenne köztünk, akkor nyilván nem vele dolgoznék tovább. Úgy hozta az élet, hogy mivel évek óta ott vagyok, és van némi rálátásom, így a vezetők rám gondoltak, hogy próbáljam meg egy kicsit kirángatni a sárból a szekeret. A feladat nem egyszerű, de küzdünk vele.
– Amikor ön nyáron elvállalta a szakmai igazgatói posztot Tatabányán, akkor eszébe sem jutott, hogy leüljön a kispadra?
– Ügyvezető volt igazából a titulus, de nem nagyon foglalkoztam ezzel a gondolattal. Sajnos nem sikerült túl jól a rajt, így azt kell mondanom, hogy öt-hat forduló után már igen intenzíven benne volt a pakliban, hogy egyfajta váltás lehet. Így alakult.
– Mi volt az oka, hogy ősszel nem ment a csapatnak?
– Azt gondolom, hogy nagyon sok apró összetevője volt, nem egy nagyobb indok. Ez az egycsoportos NB II egy nagyon kiegyensúlyozott bajnokság, és nüanszok döntenek. A mi keretünk egy kicsit későn állt össze, sok helyről jöttek a játékosok, különböző edzettségi állapotban. Emiatt nem sikerült igazán jól a felkészülés, és ez kihatott az első fordulókra. Ha jön a sikertelenség, elszáll az önbizalom, úgyhogy ez egy láncreakció, amiből elég nehéz volt fordulni. Talán mondhatom, hogy mire fordultunk, már vége is volt a szezonnak. Gyakorlatilag a teljes ősz ráment erre. Abban bízom, hogy mivel ez egy jó nevű keret, egy jó felkészüléssel sokkal szebb tavaszt fogunk tudni produkálni. Nem mondom, hogy egy-két helyen nem jönne jól az erősítés, de azt gondolom, hogy az alap, a gerinc is elég erős, ahhoz hogy szebb tavaszunk legyen.
– Ha már szóba hozta az edzettségi állapotot, megkérdezném, hogy a magyar játékosokkal mi a helyzet ezen a téren? Milyen munkát végeznek maguktól, mielőtt egy klubhoz kerülnének?
– Nem szívesen sarkítanám ezt, maradjunk annyiban, hogy nagyon sok játékos került hozzánk, aki az előző klubjában perifériára szorult. A kezdőcsapatban kevesen játszottak, s ez meglátszik az állapotukon. Még a legprofibban gondolkodó játékosnak is, mert ha valaki nem játszik mérkőzést, azt a terhelést edzésen nagyon nehéz pótolni. A mérkőzések hiánya mindig megmutatkozik.
– Mi a helyzet az anyagiakkal a klubnál?
– Teljesen rendben vannak a dolgok. Nem mondom, hogy vetekszünk a Barcelona költségvetésével, de amit a vezetők megígérnek, azt tartják is, úgyhogy ezzel tényleg semmi probléma.
– Tatabányán a tulajdonosi szerkezetben várható változás?
– Ezt igazából nem tudom, de azt mondhatom, hogy talán a közeljövőben nem. Ez egy érdekes felvetés a klubbal kapcsolatban, mert az elmúlt négy évben négy tulajdonos volt, azért ez nem tesz jót egy egyesületnél, mert az új tulajdonos hozza az új szakmai stábot, az új játékosokat. Tehát hosszabb távú koncepcióra és tervezésre így nincs lehetőség. Úgy gondolom, erre most nincs is szükség. Az a büdzsé, ami most van, elegendő az NB II-es szerepléshez. A korrektség a vezetésben megvan. Bízom benne, hogy hosszabb távon is lehet a tatabányai futballért dolgozni.
– Akkor a feladat nyugodtan teljesíthető, vagyis a bennmaradás a cél?
– A nyugodtat azt töröljük, de a bennmaradás, akármilyen izgalmak árán.
– A stadionrekonstrukciós programban a Tatabánya is ott van, négyszázmillióval. Tudja már, hogy mikor indulhat, és mikorra lehet kész bármilyen munka?
– Sokat nem tudok, csak annyit, hogy ez az összeg valószínűleg rendelkezésre fog állni. Azt gondolom, hogy a világítás az első számú tervek között kell, hogy szerepeljen, ha jók az információim, mert valamikor már az NB II-ben is kötelező lesz a világítás megléte. Egy felújítás, egy öntözőrendszer nem ártana, mert minél jobb talajon tudunk játszani, annál jobb minőségű lehet a játék. De hogy ez mekkora összeget emészt fel, és hogy mik az egyéb tervek, azt nem tudom megmondani.
– Bölöni László azt mondta, hogy nyolc év türelem szükséges, addig építkezni kell, és nagyon sok mindenbe változni kell a magyar futballnak. Egyetért vele?
– Nagyon félve mondom ki ezt a nyolc-tíz évet, mert a szurkolók ezt hallgatják harminc éve. De van egy nagyon jó megállapítás ezzel kapcsolatban, mégpedig az, hogy nálunk a tíz év az mindig holnap kezdődik. Igazából egyetlen programunk sem futott végig. Mindig történt valami változás, ennek zömében mindig a finanszírozás volt az oka. Én is azt gondolom, hogy három évvel ezelőtt viszonylag jó irányba indult a történet. Elkezdődött valami az utánpótlásnál, viszont ahhoz, hogy a mostani tíz-tizenkét éves gyerekből valamit visszakapjunk, tényleg kell nyolc-tíz év. Egyet látni kell. Az elmúlt huszonöt-harminc évben a magyar labdarúgásba pénz, koncepció mentén nem került. Voltak próbálkozások, jöttek kalandorok, akik ígértek rengeteget, de szakmai koncepció mentén nagyon kevés pénz került a rendszerbe és nagyon rövid ideig. Ahhoz, hogy a futball-filozófia felépülhessen, és játékosaink legyenek, ahhoz a kalandoroknak sem csak az első csapatokba kellene pénzt rakniuk, de eredményekben gondolkodtak. Az utánpótlás nagyon nehezen működött az elmúlt huszonöt évben, ennek eredményeként most alig van játékosunk. Egyre több külföldi áramlott be az elmúlt években, mert egyre kevesebb magyar futballista volt és ennek most isszuk a levét. Hiába indult minden az alapoknál két és fél-három évvel ezelőtt valami, mire ez fent megjelenik ez évek kérdése.
