Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Hamarosan kezdődik az egycsoportossá alakított, 16 csapatos NB II küzdelemsorozata. Ebből az apropóból a Rangadó.hu hatrészes előzetest készített, amely a kilencvenes évek végének másodosztályába kalauzolja el az olvasót. Azért választottuk azt az időszakot, mert akkoriban is egycsoportos volt a liga, 1998-ban a Nyíregyháza, 1999-ben a Lombard FC Tatabánya, 2000-ben pedig a Videoton volt a bajnok.
Sorozatunk negyedik részében Tüske Roland mesél, hiszen az 1998–1999-es szezonban, amikor a Nagykanizsa és a Szeged megelőzésével a Tatabánya lett a bajnok, ő is ott volt a csapatban. Az akkor még csak 21 éves támadó olyan nevek mellett követelt helyet magának a csapatban, mint Kiprich József, vagy éppen Petres Tamás.
– Milyen emlékeket őriz a Tatabánya színeiben megnyert bajnoki évről?
– Az egyik legkedvesebb időszak volt a karrierem során, mindig nagyon szívesen emlékszem vissza rá – mesélte Tüske Roland. – Sokan leírták azt a csapatot a szezon előtt, hiszen viszonylag idős játékosokkal erősítettünk. De én ezt inkább úgy mondanám, hogy egy igen rutinos keretet alakított ki a szakvezetés. Mindent elmond a csapat erejéről, hogy meggyőző teljesítménnyel jutottunk fel az élvonalba, és a Magyar Kupa döntőjében is ott lehettünk.
– Mi volt a sikerük titka?
– Egységes csapatunk volt, nagyon jó közösség volt Tatabányán. Nagyon sok mindennek össze kell jönnie, hogy egy ilyen közeg alakuljon ki. Azóta is sokat beszélgettünk erről a volt társakkal, hogy vajon mi hozott minket ennyire össze. Téma volt ez például a tízéves bajnokcsapat-találkozónkon is, de igazából nem tudjuk a választ. Ez egy nagyszerű gárda volt, ritka az ilyen jó közösség.
– Melyek a legszebb emlékei abból az időszakból?
– Könyvet lehet írni a sok sztoriból, ami most így eszembe jut. Talán az egyik legkedvesebb számomra a Komárom elleni utolsó bajnoki. Már bajnokként vívtunk megyei rangadót több ezer ember előtt. A hajunkat befestettük kék-fehérre, így vonultunk ki a pályára. A félidőben aztán három-egyre vezetett az ellenfél, amiért meg is kaptuk a vezetőedzőnktől a magunkét. Azt mondta, rendben van, hogy befestettük a hajunkat, de most már álljunk neki futballozni is. A leteremtésnek meg is lett az eredménye, fordítottunk a második félidőben, ráadásul a negyedik, győztes gólunkat én szereztem, ezért is maradt ennyire emlékezetes.
– Soha nem felejtem a masszőrünket, Tubi bácsit, aki gyakorlatilag másodedzőként dolgozott együtt Tóth Bálinttal. Sajnos ő már nem lehet közöttünk, így a szép emlékek mellett fájó szívvel gondolok vissza rá. Nagyban befolyásolta a pályafutásomat az ő személye, hiszen nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk. Azt gondolom, jóval előrébb lenne a labdarúgásunk, ha több ilyen ember dolgozna a magyar fociban. Ő nagyon hiányzik nekem abból a csapatból.
– A volt társakkal mennyire tartják a kapcsolatot?
– Gyakran összefutok egy-egy volt csapattárssal, ilyenkor szóba kerül az akkori csapat, mindenki nagyon szép emlékeket őriz abból az időszakból. Úgy érzem, az együttes tulajdonosának, Bíró Péternek is különleges marad az az időszak, az a gárda. Amikor vele beszélgetek, akkor is szóba kerül az a bajnoki év.
– A mostani NB II-es idény is egycsoportos lesz. Mire számít, mennyire erősödik a bajnokság?
– Azt gondolom, szakmailag és marketingérték tekintetében is javulni fog a másodosztály. Bízom benne, hogy újra visszatérnek a rangadók az NB II-be is, és ezzel növekszik a bajnokság nívója. Az új szabályozásoknak köszönhetően szerintem a fiatalok is több lehetőséghez juthatnak, és így egy erősebb mezőnyben edződhetnek a korábbiakhoz képest.
