NB II

Zoran Szpisljak visszatért

A Létavértes vezetőedzője lesz Herczeg András egykori segítője.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Két és fél év után ismét Debrecenben vállal munkát Zoran Szpisljak, aki korábban a Bajnokok Ligája- és az Európa Liga csoportkörébe jutó DVSC-nél dolgozott Herczeg András segítőjeként. A magyarul kiválóan beszélő szerb szakember az NB III-ban szereplő fiókcsapatot, a Létavértest irányítja a következő szezonban – írja a klub honlapja.

– Mindig jó érzés oda visszatérni, ahol az ember szép eredményeket ért el, arról nem is beszélve, hogy abban az időszakban sok barátra leltem Debrecenben – mondta az edző. – Örülök, hogy ismét itt dolgozhatok, és remélem, a jövőben is sikerekben lehet majd részem. Szeretnénk feljutni az NB II-be, de mindenki tudja, megváltozott a rendszer, már csak háromcsoportos a harmadosztály, így nehéz lesz elérni a célt, de mindent megteszünk. Nagyon fiatal lesz a csapatunk, de amit kitűztünk magunk elé, nem elérhetetlen.

Zoran Szpisljak három évig, 2007 és 2010 között dolgozott a DVSC-TEVA első csapatánál, majd később volt az Újpest vezetőedzője is. A Létavértes irányítását azért fogadta el, mert mint fogalmazott: jelenleg ez a lehetőség adódott számára, de ha nem a Loki fiókcsapatáról lenne szó, nem biztos, hogy vállalt volna munkát a harmadosztályban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik