NB II

Tornagyőztes a Haladás kettő

A mezőkövesdi Farkas István-emléktorna során egyetlen gólt sem kaptak a szombathelyi fiatalok.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A szombati csoportmérkőzések után, vasárnap a helyosztó találkozókra került sor a mezőkövesdi Farkas István-emléktornán.

Az ötödik helyért a házigazda Mezőkövesd-Zsóry együttese játszott a Bükkábrány csapatával. Ez a mérkőzés végig a hazaiakról szólt, akik már a 15. percben megszerezték a vezetést. A bekapott gól után is védekeznie kellett az NB III-as ellenfélnek, amely többször is nagyon közel volt ahhoz, hogy még nagyobb hátrányba kerüljön. A házigazdák nyomásának meg is lett az eredménye, a 40. percben Hegedűs egy szemfüles találattal megduplázta csapata előnyét.

A második félidőben is a hazaiak domináltak, többször is közel álltak a gólhoz. A hajrára teljesen felőrölte ellenfelét a Mezőkövesd, és mivel Szabó Viktor, majd Petneházi Márk is gólt rúgott (utóbbi 30 méterről, egy bődületes bombából), egy perccel később pedig Bogdánfy volt eredményes, így 5-0 lett a végeredmény.

Izgalmas csatát hozott a bronzmérkőzés is, ahol a Kazincbarcika a Kecskemét második csapatával találkozott. A rendes játékidőben nem tudták döntésre vinni a felek, hogy kié legyen a harmadik hely (1-1), így következtek a büntetők. Itt a borsodi alakulat koncentrált jobban, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A döntőben a Haladás második csapata találkozott az 58 mérkőzés óta veretlen Várda FC-vel. A szombathelyi csapat jól kezdte, és végig kézben tartotta a meccset. Az első félidőben Hanzl Máté átlövéséből szerezték meg a vezetést a vasiak, amit aztán meg is tudtak tartani a lefújásig. Szervezetten, jól futballozott a Haladás, és megérdemelten győzött. Ráadásul az egész torna során egyetlen gólt sem kaptak!

Farkas István-emléktorna, Mezőkövesd

Helyosztók

Az 5. helyért: Mezőkövesd Zsóry SE – Bükkábrány 5-0

A 3. helyért: Kazincbarcikai BSC – Kecskeméti TE II 1-1, büntetőkkel 5-4

Döntő: Várda FC – Haladás II 0-1

A végeredmény

1. Haladás II

2. Várda FC

3. Kazincbarcika

4. Kecskemét II

5. Mezőkövesd-Zsóry

6. Bükkábrány

Különdíjasok

A legjobb kapus: Szántai Levente (Mezőkövesd)

A legjobb mezőnyjátékos: Hanzl Máté (Haladás II)

A legtechnikásabb játékos: Iván Attila (Kisvárda)

Gólkirály: Salvador (Kazincbarcika) 3 góllal

Legjobb edző: Kuttor Attila (Haladás II)

A legjobb játékosok csapatonként: Füredi Patrik (Haladás II), Fodor András (Várda SE), Fótyik Dominik (KBSC), Szántó László (KTE), Vasas Viktor (Bükkábrányi SC), Bényei Balázs (Mezőkövesd-Zsóry SE)

Olvasói sztorik