NB II

Egyelőre túlélte a rostálást

Disztl Dávid továbbra is Csákváron edz, és bízik benne, hogy a hétvégi edzőmeccs után marasztalni fogják.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A múlt hét elején négy próbajátékos érkezett az NB II Nyugati-csoportjában szereplő Aqvital-Publo Csákvári TK csapatához. A feol.hu oldal nevesítette is őket, a klub honlap egy héttel később viszont csak annyit közölt: „az első héten próbajátékra érkező játékosok közül háromtól elbúcsúztunk.” A Rangadó.hu megkereste egyiküket, méghozzá a kvartett legismertebb tagját, Disztl Dávidot, és kiderült, ő az, aki még napjainkban is Bognár György vezetőedző csapatával készül.

– Én vagyok az, aki túlélte a rostát! A múlt hetet, illetve az elmúlt három-négy napot is végigedzettem Csákváron – mesélte Disztl Dávid. – A múlt héten optimistább voltam, hiszen jó körülmények között edzettünk, most furcsa, nem reális a helyzet a hó miatt. Vagy teremben készülünk, vagy a pályán, de ott csak egy viszonylag szűk sáv van letakarítva. Hétvégén edzőmérkőzés lesz, remélem, meg tudom mutatni magamat a vezetőedzőnek. Bízom benne, hogy szerződtetnek, és sikeres tavasz elé nézünk.

A 28 éves csatár a közelmúltban nem sokat játszott Magyarországon, ugyanis az izlandi bajnokságban szerepelt. Most azonban úgy tűnik, nem megy vissza az északi szigetországba.

– Nem tervezem, hogy visszatérek. Négy szezont lehúztam ott, kellemes emlékek fűznek Izlandhoz, de sok volt egyedül, messze a világvégén – magyarázta Disztl Dávid. – Hébe-hóba jutnak el oda magyarok, és mindenki kellemesen csalódik, mert senki nem gondolja, milyen jó ott élni és játszani. A futball nem annyira erős, nem annyira technikás, inkább a fizikum dominál, de csupa jót tudok mondani az országról, és az ember ott anyagilag is megtalálja a számításait.

Mindezek ellenére a játékos a hazatérés mellett döntött. Korábban megfordult már az MTK, a Szolnok, a Videoton, a Siófok, a Honvéd és a Felcsút csapatában is, legutóbb pedig a DPASE együttesében szerepelt.

– Akkor még úgy volt, hogy visszamegyek Izlandra, de nem nagyon jött ajánlat. Dunaújvárosban jól érzetem magam, de májusban mégis adódott egy izlandi lehetőség. Mivel amatőrszerződésem volt, beleegyeztek, hogy távozzak, és normális keretek között meg is tudtunk egyezni – mesélte Disztl Dávid, de ismét leszögezte, hogy ezúttal maradni szeretne. – Sok volt, most már szeretnék itthon focizni. Próbálkozom, és ha nem jön össze, még mindig vissza tudok menni, hiszen a kapcsolataim megvannak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik