NB II

Kis Károly ragaszkodott hozzá

Rangadó
Rangadó

2013. 01. 03. 18:50

Sipeki István nem érzi visszalépésnek, hogy a másodosztályba igazolt, a legfontosabb, hogy minél többet játsszon.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II Keleti-csoportjában sereghajtó Szolnoki MÁV FC leigazolta Grúz Tamást, Mundi Rolandot, Pokorni Pétert és Sipeki Istvánt is. Utóbbi két játékos Pakson már dolgozott együtt a nemrégiben kinevezett vezetőedzővel, Kis Károllyal. A 33 éves középpályás, Sipeki ráadásul alapembernek számított a szakvezetőnél. A Rangadó.hu érdeklődésére elmesélte, ez volt az egyik döntő érv, hogy a szolnokiak ajánlatát fogadta el.

– Miért éppen Szolnokra igazolt?
– Kis Károly ragaszkodott hozzám, ami nagyon sokat jelentett nekem – kezdte a 33 éves középpályás. – Nagyon jó edzőnek tartom, Pakson alapember voltam nála, úgyhogy csak a legjobbakat mondhatom róla.

– Nem érzi visszalépésnek a másodosztályt?
– Egyáltalán nem. Persze, jó lett volna az NB I-ben játszani, de túlságosan komoly érdeklődők nem is akadtak, valamint ahol komoly munka folyik, ott jó dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy ez Szolnokon is így lesz. A lényeg egyébként az, hogy minél többet pályán legyek. Fél évre állapodtunk meg, hogy utána mi lesz, azt most még nem tudom megmondani.

– Elérhetőnek érzi a célokat? Hiszen a Szolnok jelenleg a tabella legutolsó helyén áll…
– Úgy gondolom, mindenképpen, hiszen ebben a hárompontos rendszerben néhány győzelemmel könnyen fel lehet zárkózni. A Szolnok a tavalyi szezonban is jól teljesített, az őszi idény valamiért nem úgy sikerült, ahogyan eltervezték. Azonban a keretet megerősítve, és az új vezetőedzővel tavasszal elérhetjük azt, hogy az NB II-ben maradjunk.

vissza a címlapra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Manchester United's French midfielder Paul Pogba is congratulated by teammates after scoring their second goal during the English FA Cup fifth round football match between Chelsea and Manchester United at Stamford Bridge in London on February 18, 2019. (Photo by Adrian DENNIS / AFP) / RESTRICTED TO EDITORIAL USE. No use with unauthorized audio, video, data, fixture lists, club/league logos or 'live' services. Online in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No video emulation. Social media in-match use limited to 120 images. An additional 40 images may be used in extra time. No use in betting publications, games or single club/league/player publications. /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.