NB II

Bárányos Zsolt távozik

Az NB II-es klubnál nem tartanak igényt a 37 éves, egykori válogatott középpályásra.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Nyugati-csoport nyolcadik helyén telelő Szigetszentmiklósi TK kezdi leghamarabb a felkészülést a másodosztályú csapatok közül. Az új vezetőedző, Zoran Kuntics már január harmadikán, csütörtökön edzést vezényel együttesének, amely a hagyományoknak megfelelően idén is Siófokon edzőtáborozik majd.

A Rangadó.hu először az iránt érdeklődött Potoczki Tamásnál, az SzTK-Erima ügyvezető-igazgatójánál, hogy miért ők állnak elsőként edzésbe?

– Mert a többiek lusták! – válaszolta a klubvezető, aztán komolyra fordította a szót, és elmondta, hogy az új edző miatt van szükség erre. – Ezen a héten két ráhangoló edzése lesz a csapatnak az ismerkedés, a barátkozás jegyében, azért, hogy ezzel ne az első héten kelljen húzni az időt. Eddig két távozóról tudok beszámolni: Bárányos Zsoltra nem tartunk igényt, Dénes Zsolt szerződése pedig lejárt. A szakmai stáb létszáma nem fog bővülni, Borsos Vilmos segíti Zoran Kuntics munkáját.

A 37. születésnapját két héttel ezelőtt ünneplő Bárányos Zsolt szeptember végén igazolt lakóhelye, Szigetszentmiklós, csapatához, de most ismét új klub után nézhet…

A Rangadó megkeresésére Bárányos Zsolt elmondta, hogy annak idején alapvetően kilenc mérkőzésre, tehát az őszi idény végéig állapodott meg a klubvezetőkkel.

– Horváth Ferenc vezetőedző akarta, hogy idejöjjek, de menetközben váltás történt a kispadon, és Várhidi Péter vette át az irányítást, ő pedig másképp gondolta… – kezdte Bárányos. – Pedig ő is ott volt a megbeszélésen, és akkor ő is azt mondta, szeretné, ha odaigazolnék. Azért jöttem, hogy játsszak és segítsek, mert nehéz helyzetben volt a csapat, de csak két meccsen voltam kezdő. Így nem láttam értelmét a folytatásnak, tehát én is el szerettem volna jönni, nem csak az ő döntésük volt. Így mindenkinek jobb lesz.

A rutinos középpályást eddigi pályafutása során elkerülték a komolyabb sérülések, most is kiváló egészségi- és erőállapotban van, nem csoda, hogy több klub is szívesen szerződtetné.

– Van jó néhány csapat, amely érdeklődik, most el kell döntenem, melyik az ideális, de klubneveket még nem szeretnék mondani. Sokkal jobb lesz most máshol játszani, a talaj miatt, hiszen bár a szigetszentmiklósi műfű megfelelő minőségű, mégsem olyan jó, mint külföldön. A közelség, és a csapat miatt sajnálom, hogy távozom, mert remek a társaság. Alakulhatott volna szebben is, de így alakult. Így viszont egyáltalán nem bánom, hogy eredetileg csak kilenc meccsben állapodtunk meg.

Olvasói sztorik