NB II

A kevés játéklehetőség miatt vált csapatot

A Vasastól távozó Mundi Roland marad az NB II-ben.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nemrég látott napvilágot a hír, miszerint Mundi Roland télen elhagyja az NB II Keleti-csoportjának második helyén álló Vasas SC csapatát. A tavasszal még Szolnokon játszó 24 éves középpályás a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a több játéklehetőség reményében távozik az angyalföldiektől.

– Miért döntött úgy, hogy távozik a Vasastól?
– Ebben a félévben kevés lehetőséget kaptam a Vasasnál, epizódszerepet töltöttem be – kezdte Mundi Roland. – Egyértelműen azért váltok klubot, hogy több időt töltsek a pályán majd leendő csapatomban.

– Megvan már, hogy tavasszal hol fogja folytatni, vagy ez még a jövő zenéje?
– Megvan már, hogy hol folytatom majd, azonban ez még nem publikus, így a hivatalos bejelentésig nem is szeretnék erről beszélni.

– Annyit azért elárul, hogy marad-e az NB II-ben?
– Igen, osztályt nem váltok, továbbra is maradok a másodosztályban.

– Mivel tölti a szabadidejét a téli szünetben?
– Elsődlegesen pihenéssel, kikapcsolódással, hiszen azért eseménydús év van mögöttem is. Persze azért nem maradok mozgás nélkül, hiszen kaptunk edzéstervet a szünetre, amit mindenképpen el kell végeznem majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik