NB II

Bíznak a fiatalokban

A döntetlenek ellenére továbbra is a feljutás a cél Angyalföldön.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB/I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Gyengén kezdte az NB II Keleti-csoportjának küzdelmeit a Vasas SC. Az angyalföldiek hazai pályán először a Putnok VSE ellen mentettek pontot, míg a második fordulóban a Restart-Ceglédi VSE otthonában hullajtottak el két egységet. Az így megszerzett két pont elég gyenge teljesítménynek tűnik egy feljutásért harcoló csapat részéről.

Tóth András, a Vasas másodedzője a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, szerinte jobban is kezdhették volna a bajnokságot, de látott biztató jeleket az első mérkőzéseken. Hozzátette, a csapat továbbra is az NB I-ért harcol, amelyért több csapat is bejelentkezett az első két forduló alapján.

– Kezdhettünk volna sokkal jobban is – kezdte az angyalföldiek korábbi játékosa, Tóth András. – Az első mérkőzés második félideje alapján nyerhettünk volna, de nem sikerült kiharcolni a győzelmet. A második találkozón végig vezettünk, az utolsó pillanatokban engedtünk ki két pontot a kezünkből. Nem sok ez a két döntetlen, de láttam olyan jeleket a csapat játékában, amik bizakodásra adhatnak okot a későbbi szereplésünkkel kapcsolatban.

– Nem a teljes csapat állt ki az első két fordulóban. Mikor léphetnek pályára a légiósok, illetve várhatóak-e még érkezők?
– Úgy tűnik, hogy talán már hétvégén pályára léphetnek a brazil légiósaink. Múlt hétvége óta velünk edz egy Portugáliából érkező középpályás is, őt az ottani másodosztályban ismerte meg Joaquim Gonçalves Machado, és akár már ő is részt vehet a következő meccsünkön.

– Felvetődött még Rósa Dénes neve is.
– Az ő esetleges érkezéséről nem tudok semmit, ebben a kérdésben nem vagyok illetékes.

– Nemrég megállapodás született a Vasas felnőtt csapata és a Kubala Akadémia között. Mennyire várható játékos-mozgás ennek fényében az akadémiáról?
– Ez egy hosszabb távú folyamat, szeretnénk, ha folyamatosan be tudnánk építeni a fiatal tehetségeinket a felnőtt csapatba. Az U19-ből érkezhetnek majd játékosok, ha jól tudom, most öt fiatal fog kettősigazolással az ifiknél játszani. Közülük négyen korosztályos válogatottak, tehát komoly tehetségekről van szó. Mindenképpen megnézzük őket a felnőtt csapat edzésein, és ha esetleg már most is megfelelnek az elvárásainknak, akkor könnyen lehet, hogy meg is ragadhatnak az NB II-es csapat keretében.

– Az amúgy is fiatal csapat ön szerint mire lehet képes a bajnokságban?
– Egyértelműen cél a feljutás ezzel a fiatal kerettel is. Nem sikerült túl jól a rajt, de attól még nem várhatunk el mást, minthogy azonnal visszakerüljünk az élvonalba. Két forduló után kezd kicsit kirajzolódni, hogy kikkel kell majd megharcolnunk az első helyért. Erős csapata van például a Békéscsabának, a Mezőkövesdnek, és szerintem a Nyíregyházának is. Az sem kizárt viszont, hogy csak úgy, mint tavaly, ismét egy szürke csapat próbálja majd meglepni az éllovasokat. Kiélezett bajnokságra számítok, de célunk a visszajutás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik