NB II

Változások a Szeged keretében

Kiskundorozsmán megkezdte felkészülését az NB II-re a Szeged 2011 együttese.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A csongrádi csapat Tóth Bálint vezetőedző irányításával az első héten Szegeden, majd a második szakaszban Gyulán tréningezik, a vezetőedző munkáját továbbra is Lóczi István és Bakó Tibor segíti. A felkészülést már Szegeden kezdi a korábban az élvonalban szerepelt Lisztes Krisztián és Jovánczai Zoltán is – írja a csapat hivatalos honlapja.

A korábbi keret tagja közül a klub nem hosszabbította meg Podonyi Norbert, Folmer Krisztián, Nebil Gahwagi és Kulacsik Tamás szerződését, távozik a román csatár, Ruben Popescu is, Huszár Jánossal kapcsolatban pedig elképzelhető, hogy Kiskundorozsmán folytatja.

A próbajátékosok közül a szakmai stáb az egykori utánpótlás-válogatott Rása Gergő, továbbá Csák Zoltán, Farkas Zoltán és Kéri Tamás képességeire, teljesítményére és jelenlegi állapotára kíváncsi, esetleges szerződtetésükről a hét végéig döntenek a szakemberek.

Szegedre jön két szerb futballista is, egyikük a 26 éves Dejan Kojics, aki támadó középpályás és korábban a bosnyák első osztályú Borac Banja Luka együttesében is szerepelt. A másik a védőként és védekező középpályásként is bevethető 23 éves Stefan Karadjics, aki az elmúlt években játszott a Partizan Beograd együttesében, legutóbb pedig a szlovák másodosztályú Liptószentmiklós (Liptovski Mikulas) csapatában futballozott.

Olvasói sztorik