NB II

Mi lesz a feltöltéssel?

Úgy tűnik, július 3-ig nem derül ki, mire számíthatnak az NB II kiesői, és az NB III feltörekvői.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Már tavaly is sok gondot okozott a kétszer 16 csapatos NB II-es mezőny összegereblyézése, és úgy tűnik, idén sem lesz ez másként. Az utolsó kétcsoportos idényben másodosztályú visszalépő nem lesz, a szövetség által beígért, klubonként 25 millió forintos tévépénz megmentette a Bajai LSE-t és a BKV Előre SC-t is.

Tehát akik bennmaradtak, illetve kiestek az NB I-ből, azok elindulnak a következő szezonban is. Igen ám, de mi a helyzet a kiesőkkel, és az NB III-ból feljutásra jogosultakkal? Hétfő délelőtti körképünkben már pedzegettük, hogy nem minden bajnok akar osztályt váltani, és időközben kiderült, hogy a Kisvárda is marad, ahol van. A vezetők úgy döntöttek, hogy bár megkapták a licencet, az NB III-as bajnoki cím ellenére nem vállalják a feljutást. A döntés némileg váratlan, hiszen Kisvárdán megfelelőnek tűnt a háttér, és a szurkolók is élnek-halnak a csapatért. Az infrastruktúra azonban nem adott lehetőséget az osztályváltáshoz.

Vannak tehát olyan csoportok, ahonnan senki nem törekszik felfelé, és vannak olyanok, ahonnan több egyesület is tudna vállalkozni az NB II-re. Ilyen például a Haladás II vagy a Dabas. Ne feledkezzünk meg a másodvonal kiesőiről sem, hiszen a Budaörs, a Dunaújváros Pálhalma, a Sopron, a Vecsés és a Honéd-MFA, de talán a REAC is szívesen folytatná ugyanabban a ligában, amelyben eddig szerepelt.

Mi lesz ezekkel a klubokkal? Milyen lesz idén a szabályozás? Olyan, mint tavaly? Magyarul: ezúttal is lesz feltöltés, vagy most szigorít a szövetség, és kizárólag az indulhat, aki erre papíron jogosult?

Ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszokat kapni, de az MLSZ-ben falakba ütköztünk. Csiki Károly versenyigazgató jóvoltából annyit azért megtudtunk, hogy július 3-án lesz elnökségi ülés, amelyen ez a téma is napirenden lesz.

Olvasói sztorik