NB I sport

A Fradi első szír labdarúgója reméli, hogy nem okoz csalódást

Ammar Ramadan az olasz Juventusból került az NB I listavezetőjéhez.

Megírtuk: az OTP Bank Ligában listavezető Ferencváros hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a Juventus utánpótláscsapatában edződött 18 éves játékost, Ammar Ramadant.

A szír támadó leginkább a csatár mögötti éket játszott a Torinóban eltöltött idényben, ahol az U17-es csapatban 18 mérkőzésen lépett pályára és 4 gólt szerzett. Ramadan már első, fradistaként adott nyilatkozatán is túl van. Bemutatkozásában kiemelte, nagyon örül, hogy aláírhatott a Ferencvároshoz, és szeretne bizonyítani új klubjában.

Nagyon boldog vagyok, hiszen ez az első felnőtt szerződésem, örülök, hogy itt lehetek a Ferencvárosnál. Magyarország nagy futballmúlttal rendelkezik, a Fradi pedig egy óriási klub, amely vezeti a bajnokságot. Két évet töltöttem el a Juventusnál, eközben pedig bemutatkozhattam Szíria U19-es válogatottjában. Most azonban már a Fradi sikereiért fogok dolgozni, és remélem, hogy nem okozok csalódást.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.