NB I

Angliából igazolt a Ferencváros – hivatalos

Szerető Krisztofer a Stoke-ból tért haza.

Angliából, a Stoke City együtteséből tért haza az utánpótlás-válogatott Szerető Krisztofer, aki a Ferencvárosban folytatja pályafutását – írja a fradi.hu.

Szerető épp ma lett 19 éves. A játékos 2000. január 10-én született Budapesten. Fiatal korában a Honvéd akadémiáján futballozott, majd 16 évesen szerződtette őt az akkor Premier League-ben szereplő Stoke City, ahol természetesen a klub utánpótlásához csatlakozhatott.

A főként szélsőként, támadó középpályásként bevethető futballistára rögtön az egyesület U18-as együttesében számítottak, ahol az előző években rendszeresen pályára lépett. Első szezonjában kettő, második idényében már hat gólt szerzett az U18-as Premier League-ben. 2018 elejétől pedig már a még idősebbek között, a Stoke U23-as együttesével a Premier League 2-ben szerepelt.

Szerető Angliában is ki tudott tűnni kiváló technikai megoldásaival és hatalmas góljaival. Nem egyszer érkeztek a hírek egy-egy pazar megmozdulásáról. A 19 éves futballista tagja volt az U19-es elitkört kiharcoló korosztályos magyar válogatottnak is.

Szerető a Fradiban. Fotó: fradi.hu

Címlapkép: Twitter/Stoke City

Olvasói sztorik