NB I

Új munkát kapott a Puskás Akadémia kirúgott vezetőedzője – hivatalos

Benczés Miklós lett a DVTK regionális utánpótlás szakmai igazgatója.

A DVTK regionális multisport klubbá vált az elmúlt években. A labdarúgáson belül folyik a közös munka, ami most szorosabb együttműködéssel még hatékonyabb lehet Benczés Miklós szakmai irányítása alatt – jelentette be a Puskás Akadémia NB I-es csapatától egy hónapja kirúgott szakember visszatérését a diósgyőri honlap.

Miki a múltban is rendkívül hasznos tagja volt a DVTK vezetésének, örülök, hogy újra a DVTK csapatát erősíti – nyilatkozta Sántha Gergely, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője. – Biztos vagyok benne, hogy komoly eredményeket fogunk elérni az általa vezetett területen, amely nagy jelentőségű a DVTK további építésében.

Benczés Miklós Salgótarjánban született, Miskolcon nőtt fel, a DVTK-ban lett elismert edző, miközben végigjárta a ranglétrát az utánpótlástól az első csapatig. Dolgozott vezetőedzőként, sportigazgatóként, nyáron a DVTK Labdarúgó Akadémia igazgatói posztjáról csábította el a Puskás Akadémia. Mostantól regionális utánpótlás szakmai igazgatóként a DVTK Labdarúgó Akadémia, a Salgótarjáni BTC, az Eger SE, és az előkészítés alatt álló Felvidéki Labdarúgó Akadémia munkájáért felel.

Örülök, hogy a korábban elkezdett munkát folytathatom Diósgyőrben – kezdte Benczés Miklós. – A legújabb megbízatásom szerteágazó, nem csak sportszakmai feladat, aminek a középpontjában az utánpótlás található. Az akadémia szakmai vezetése által megfogalmazott képzési és nevelési célok megvalósítása és ellenőrzése, illetve egy stabil alapokon működő, optimalizált rendszer felépítése, majd működtetése a feladatom.

Címlapkép: pfla.hu

Olvasói sztorik