NB I

Bebukta a története legdrágább igazolását a Fradi? – sajtóhír

Még több pénzt kérne a Zorja Ihor Haratyinért.

Két héttel ezelőtt számoltunk be az ukrán sajtó egyik híréről, mi szerint a Zorja Luhanszk középpályása, Ihor Haratyin lehet a Ferencváros történetének legdrágább igazolása. Apropó, Fradi: két hacker kijátszotta a vénaszkennert.

A football24.ua legfrissebb értesülése szerint azonban egyelőre megakadtak a tárgyalások a két klub között, miután az ukrán klub még több pénzt kérne a huszonhárom éves játékosért, mint a Fradi által kínált nyolcszázezer euró.

Haratyin korábban végigjárta az ukrán utánpótlás-válogatottakat, a felnőtt nemzeti csapatban azonban egyelőre még nem mutatkozott be. A Dinamo Kijevnél nevelkedett, ahol azonban csak tizenegy percet játszott az A-keretben a 2013-14-es idényben, ezt követően pedig a Metalliszt Harkivhoz került kölcsönben, majd 2016-ban végleg a Zorja játékosa lett.

A nyitóképen Ihor Haratyin (pirosban) a Hertha elleni Európa Liga-meccsen. Fotó: Odd ANDERSEN / AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik