NB I

Botrányos Vidi–Fradi: Bede nem csak az elmaradt piros lap miatt kritikus

A korábbi játékvezető érdekesnek tartja, miért Erdőst küldték a rangadóra.

Vasárnap este a Mol Vidi FC–Ferencváros rangadóval ért véget az NB I őszi szezonja, legalábbis papíron, ugyanis azóta is témát szolgáltatnak a szurkolói körökben – és a Fradinál is – az emlékezetes durva szabálytalanságok. Elképesztő, milyen durván nekiestek a fradisták a Vidinek.

Mint ismert, sem a Lovrencsics Gergőre rácsúszó Kovács István, sem a Varga Rolandot fejbe rúgó Vinícius Paulo nem kapott piros lapot a 2-1-re végződő összecsapáson, ezt pedig nehezményezték a fővárosiak. A Blikk a korábbi FIFA-játékvezető, Bede Ferenc segítségét kérte az említett szituációk elemzéséhez.

– A Vidi játékosa lendülettel, a nyújtott jobb lábával talppal elrúgta a labdát, közben a visszahúzott ballal viszont eltalálta Lovrencsicset. Elfogadható döntésnek tartom, hogy a játékvezető felelőtlen szabálytalanságnak ítélte, és sárga lapot adott – kezdte Bede, majd kitért Vinícius rúgására is. – A labda játékon kívülre került, ekkor Vinícius nyújtott lábbal fejen talpalta Varga Rolandot. Súlyos szabálytalanság történt, amely során a Vidi védője veszélyeztette ellenfele testi épségét. A bírónak piros lappal kellett volna őt szankcionálnia. Az alapvonali játékvezető két méterre állt az esettől, segítenie kellett volna a kollégájának.

Bede nem csupán a kemény szabálytalanságokról, hanem a játékvezető-küldésről is szót ejtett, amit érdekesnek ítélt.

A Vidi–Fradi meccs idehaza az első számú rangadóvá nőtte ki magát. Az NB I tizenegy fős bírói keretéből hatot a nemzetközi szövetség, a FIFA is alkalmaz. Nehezen érthető, miért nem közülük került ki az összecsapás játékvezetője – utalt Erdős József szerepvállalására a korábbi játékvezető.

címlapfotó: fradi.hu

Olvasói sztorik