NB I

Rebrov kifakadt, élesen bírálta a Vidi-Fradi játékvezetőjét

Az ukrán tréner szívesen látott volna piros lapot is.

A Vidi hazai pályán igencsak szoros meccsen győzte le a listavezető Ferencvárost az OTP Bank Liga 18. fordulójában. A mérkőzést követően Szerhij Rebrov, a Fradi trénere kifakadt a játékvezetőre, akinek egyébként sokszor kellett fegyelmeznie, hiszen ötször villant a sárga. Rebrov szerint viszont villanhatott volna a piros is. Ha pedig nem hiszel az ufókban, nézd meg, megint mit művelt Leo Messimutatjuk élete egyik legnagyobb parádéját.

Úgy érzem, a bíró elvesztette a meccset, kiengedte a kezéből. Igen, adott két sárga lapot, de két játékost is elvesztettünk, ez befolyásolta a játékunkat – idézi a szakvezető szavait a fradi.hu. – Amint említettem, a bíróknak kellett volna kontrollálniuk a találkozót. Kiesett két játékosom, és főleg a másodiknál úgy érzem, piros lapot kellett volna adni, már nem volt játékban és a pályán sem a labda, az alapvonali bíró is a közelben volt. Nem értem, a bírók miért nem mernek sokszor piros lapot adni. Fontos találkozó volt ez mindkét csapatnak, sok volt az összecsapás, de nem szabad túlzásokba esni. Jobban kellett volna figyelniük a játékosok testi épségére.

Rebrov-nyilatkozat

Rebrov a játkvezetővel kezdte a Vidi elleni vereség után: szerinte kicsúszott a kezéből a mérkőzés.

Közzétette: M4Sport – 2018. december 16., vasárnap

Olvasói sztorik