NB I

Baráth Botond távozik Kispestről – hivatalos

Azt is elárulta, hogy külföldön folytatja.

Az Újpest FC elleni, szombat esti mérkőzést követően tartotta szezonzáró vacsoráját a Budapest Honvéd FC, amelyen George F. Hemingway tulajdonos és a csapattársak elbúcsúztatták Baráth Botondot – írja a kispesti klub honlapja.

A válogatott védő 11 évet töltött a Honvédnál, a Magyar Futball Akadémián kezdte pályafutását, 2012 nyarán mutatkozott be az NB I-ben, és összesen 159 élvonalbeli mérkőzést játszott. Szerződése december 31-én lejár, ő pedig úgy döntött, új kihívásokat keres, és fájó szívvel távozik a Honvédtól.

Itt váltam férfivá, tinédzser fiúból felnőtt ember lettem. Amilyen ma vagyok, azt mind a Honvédnak köszönhetem. Ki tudja, mi lett volna belőlem, ha tizenegy éve nem jövök ide. Lehet, hogy nem is lettem volna futballista – vélekedett Baráth.

A hátvéd bajnoki arany- és bronzérmet nyert a kispestiekkel, játszott a Bajnokok Ligája, és az Európa Liga selejtezőjében, illetve bemutatkozhatott a válogatottban.

Lehetőségem van arra, hogy kipróbáljam magam egy külföldi csapatban, más szinten, más kultúrában. Így döntöttem, aztán majd meglátjuk, hogy ez jó döntés volt-e. Egy éve már nagyon érlelődött ez a döntés – árulta el.

Baráth konkrét klubnevet, illetve országot nem mondott, de közelmúltbeli sajtóhírek szerint az izraeli Maccabi Netanya lehet a következő csapata.

nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt

Olvasói sztorik