NB I

A Fradi-tábor kiállt a felvidéki magyarok mellett – VIDEÓ

A kommandósok razziája ellen emelték fel a szavukat a zöld-fehérek.

Mint ismert, felvidéki magyar futballszurkolók otthonában csapott le a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) –beszámolók szerint 150 kommandóssal – a DAC–Sepsi barátságos találkozó után.

A gyanúsítottak szövetkeztek, és létrehozták a Felvidéki Harcosok csoportot, amely olyan ideológiát képvisel, amely jelenleg is és a múltban is alapvető emberi jogok ellen irányult, s amely nemzetiségi gyűlöletkeltésre buzdít – közölte a Facebookon az Országos Rendőr-főkapitányság.

Egyes szurkolói vélemények szerint azonban az akció összefüggésben lehet az említett meccsel, ahol a DAC-ultrák a székelyföldi csapat drukkereivel közösen több alkalommal is nemzeti rigmusokat skandáltak, valamint óriási piros-fehér-zöld füstkoreográfia és egy „nem határon túli magyarok vagyunk, hanem határtalanul magyarok” feliratú molinó is megjelent.

Az Felvidéki Harcosok szurkoló csoportról és az őket ért rendőri akcióról a Fradi-szurkolók sem feledkeztek el és a Kisvárda elleni bajnoki meccsen álltak ki drukkertársaik mellett. Ugyanezen a meccsen történt: Böde, a tank ismét elindult pusztító útjára.

Haj Dac,,, hajra felvidek

Közzétette: Imi Imi – 2018. november 24., szombat

Olvasói sztorik