NB I

Nem egy Vidi-meccsel avatják az új Sóstói Stadiont

Az első mérkőzést november 21-én rendezik a vadonatúj fehérvári arénában.

November 21-én, az OTP Bank Liga hatodik fordulójából elhalasztott Mol Vidi FC‒Újpest FC mérkőzésen tér vissza otthonába a bajnoki címvédő székesfehérvári csapat.

A klub honlapjának szombati tájékoztatása szerint a meccs 19 órakor kezdődik, ám a kapuk 16.30-kor nyitnak, mivel előtte az önkormányzat szervezésében nyitóünnepséget rendeznek.

Mint írták, ősszel még további két bajnokit rendeznek Székesfehérváron: a Vidi FC az új stadionban fogadja december 2-án, vasárnap a Bp. Honvédot, majd december 16-án, szintén vasárnap a listavezető Ferencvárost.

Az önkormányzat október 2-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy megkezdődött a Sóstói Stadion használatbavételi engedélyeztetési eljárása.

Cser-Palkovics András polgármester most azt mondta, minden akadály elhárult a használatbavétel és a november 21-i mérkőzés megrendezése elől. Megemlítette, hogy

a létesítményben az első nagyszabású rendezvény nem a futballmérkőzés lesz, mert az Alba Regia Szimfonikus Zenekar ‒ Stadion nyitány címmel ‒ november 18-án koncertet ad az arénában.

A bajnok Mol Vidi FC új otthona ‒ a hivatalos közlés szerint ‒ 13,98 milliárd forintos beruházás keretében valósult meg és már az UEFA szigorított, IV-es kategóriájának elvárásaihoz illeszkedik: 14 200 fős befogadóképességével nagy nemzetközi találkozóknak adhat otthont.

A kivitelező 2016 novemberében vette át a munkaterületet, a projektet azonban jelentősen hátráltatta a régi stadion – eredetileg megtartandó, felújítandó – főépületének statikai problémája. Az épületrészt elbontották, ami 900 millió forintos, előre nem látható többletkiadást jelentett.

A közelmúltban rendezett első stadionbejárás képei ide kattintva láthatók!

Olvasói sztorik