NB I

Szezon közben távozott a Puskás Akadémia csatára – hivatalos

Bryan de Jesús a Vidi ellen hős lett, sok mást nem csinált.

Távozott ecuadori csatárunk: egyesületünk a mai napon szerződést bontott a nyári átigazolási szezonban érkezett Bryan de Jesússzal – adta hírül az NB I-es Puskás Akadémia. Nem fűztek hozzá különösebb kommentárt.

Bryan de Jesús az átigazolási időszak utolsó napján érkezett egy évre kölcsönbe érkezett hazájából, a  CD El Nacional csapatától, de játszott a mexikói első osztályú Necaxa színeiben is. A 23 éves középcsatár az ecuadori első osztályban 46 mérkőzésen 17 gólt szerzett, és pályára lépett a Libertadores-kupában is.

– Nagyon örülök, hogy itt lehetek – mondta az aláírás után a játékos. – Sokoldalú csatárnak tartom magam, nem vagyok statikus center, szeretem sokat változtatni a helyemet, kimozogni a szélekre, és természetesen imádok gólokat szerezni. Azért érkeztem ide, hogy sok edzéssel, kemény munkával szolgáljam és minél jobb eredményekhez segítsem a csapatot – szeretném, ha felfigyelnének rám Európában.

Nos, ebből semmi nem valósult meg: a Magyar Kupában egyszer játszott kezdőként, a bajnokságban pedig háromszor csereként, a Vidi elleni balhés meccsen ő szerezte a győztes gólt a 85. percben. Emlékszel arra a verekedésre? 

Címlapkép: pfla.hu

Olvasói sztorik