NB I

Korábbi Fradi-játékost igazolt a Mezőkövesd – hivatalos

Wieland Dominik nagy álma, hogy magyar válogatott lehessen.

Hivatalos oldalán jelentette be a nyolc forduló után az NB I negyedik helyén álló Mezőkövesd Zsóry FC, hogy szerződtette a Ferencvárosnál is megfordult fiatal középpályást Wieland Dominik személyében. A labdarúgó már nem teljesen ismeretlen a borsodiaknál, hiszen szinte a teljes felkészülést együtt dolgozta végig a csapattal és az edzőmeccseken is szerepet kapott. A csütörtöki nap folyamán nem ez az egyetlen nagy bejelentés az NB I-ben, a Budapest Honvéd is új játékost igazolt.

A 19 éves védekező középpályás  évekig játszott Németországban az Ulm, az Augsburg és az Ingolstadt színeiben, Magyarországon a Ferencváros játékosa volt, korábban szerepet kapott a román az utánpótlás válogatottakban is, de a játékos nagy álma, hogy magyar válogatott lehessen.

Az új szerzemény a 99-es mezben fog szerepelni.

Olvasói sztorik