NB I

Három gól és egy kihagyott büntető döntött a Paks és az MTK között

Csertői Aurél együttese kapott gól nélkül tudott nyerni.

OTP Bank Liga, 8. forduló

Paksi FC – MTK Budapest 3-0 (1-0)
Paks, Paksi FC Stadion, 864 néző Játékvezető: Iványi
Paks: Nagy G. – Kulcsár, Fejes, Gévay, Báló – Kecskés, Papp K., Bertus – Haraszti (Vági, 88.), Hahn (Simon, 71.), Remili (Bartha, 83.). Vezetőedző: Csertői Aurél
MTK:  Kicsak – Ikenne-King, Gengeliczki, Balogh B., Katona – Vass Á. – Vass P. (Kanta, 62.), Bognár (Torghelle, 76.), Schäfer (Szelin, 76.), Gera – Lencse. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerzők: Hahn (31.), Kecskés (73.), Simon (93.)

A négy meccs óta veretlen, de továbbra is csak egy győzelemmel álló Paks ezúttal a tabella harmadik helyén tanyázó MTK-t fogadta az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójában.

Már rögtön a 6. percben megszerezhette volna a vezetést a vendégcsapat, Katona akrobatikus mozdulatát követõen Nagy mentett szögletre. Nem sokkal később szinte flipperezett a labda, ami aztán szerencsésen Remili elé került, de pechére lövése nem talált kaput. Fél órának kellett eltelnie, hogy megszülessen a találkozó első gólja, ugyan lesgyanús helyzetben, de Hahn elé került játékszer, ő pedig közelről nem hibázott. (1-0)

A fordulást követően mindkét oldalon akadt egy-egy veszélyesnek tűnő kísérlet, először Schäfer lőtt cirka húsz méterről, Nagynak azonban sikerült hárítania, majd Hahn szeretett volna duplázni, de Kicsak jókor volt jó helyen. Bognár Lencsét szerette volna kiugratni, de a beadás végül a kapusé lett.

Óriási lehetőség adódott az MTK előtt az egyenlítésre, Bognár távoli bombájánál Nagy kiejtette a labdát, majd eltarolta Lencsét, büntető következett, amit Lencse a felsőlécre pörkölt. Ezt a hibát a Paks újabb góllal büntette, Kecskés addig tolta a labdát, amíg lövõhelyzetbe került, és könnyedén a kapuba bombázott. (2-0) A végeredményt Simon állította be, már a hosszabbításban fejelt az MTK kapujába. (3-0)

A Paks így felugrott a tabella ötödik helyére, míg az MTK továbbra is a bronzérmet érő harmadik pozícióban tartózkodik.

Címlapkép: MTK Budapest Facebook

Olvasói sztorik