NB I

Már az újak is bevethetők a Puskás Akadémiában

Rangadó
Rangadó

2018. 09. 14. 10:52

Szombaton a címvédő Mol Vidi FC ellen játszanak.

A címvédő Mol Vidi FC-vel mérkőzik meg első győzelméért szombaton 17 órától Benczés Miklós együttese, a Puskás Akadémia az NB I 8. fordulójában. Szintén fontos hír a szurkolóknak, hogy másik stadionba tették át a Fradi meccsét, erről itt írtunk.

A felcsúti klubhonlap szerint a találkozó esélyesének a Vidi tekinthető, ám megjegyzik: azt sem hagyhatják figyelmen kívül, hogy az átigazolási időszak hajrájában több játékossal is erősödtek.

A Mezőkövesd ellen még nem volt a keretben Urblik József, Varga József, valamint a szintén nemrég érkezett ecuadori center, Bryan de Jesús sem, aki a múlt csütörtöki, DAC elleni felkészülési meccsen húzta magára először a Puskás Akadémia mezét.

Rajtuk kívül újra a nagycsapattal edz Gonzalo Vega – az uruguayi középpályás felépült sérüléséből, így ő is bemutatkozhat a magyar élvonalban – árulta el a pfla.hu.

Real Madrid's French forward Karim Benzema (L) celebrates with teammates after scoring their third goal during the Spanish league football match between Real Madrid CF and Club Deportivo Leganes SAD at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid on September 1, 2018. / AFP PHOTO / GABRIEL BOUYS

Címlapkép: pfla.hu

vissza a címlapra

Kommentek

01 Keylor Navas from Costa Rica of Real Madrid during the Spanish championship La Liga football match "El Classico" between FC Barcelona and Real Sociedad on October 28, 2018 at Camp Nou stadium in Barcelona, Spain. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.