NB I

Semleges pályán csap össze a Honvéd és a Fradi az NB I rangadóján

Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lesz a találkozó.

Semleges környezetben, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik a listavezető Ferencváros és a második helyen álló Budapest Honvéd rangadóját az NB I nyolcadik fordulójában.

A házigazdák a kispestiek, de mivel a Bozsik Stadiont hamarosan lebontják, ezért az MTK otthonában kénytelenek vendégül látni fővárosi riválisukat, amely még – a címvédő MOL Vidi FC mellett – veretlen az idényben.

A két csapat minden sorozatot egybevéve eddig 235-ször találkozott egymással, 126 FTC-siker és 41 döntetlen mellett 68-szor nyertek a kispestiek. Legutóbb májusban Kispesten 1-1-es döntetlen született.

A találkozó egyik érdekessége Davide Lanzafame játéka lehet: az olasz légiós évekig volt a kispestiek kedvence, bajnoki címhez, majd bronzéremhez segítette az együttest és elnyerte az NB I legjobb futballistájának járó elismerést. Idén nyáron szerződött a rivális zöld-fehérekhez, amit sok kispesti szurkoló nem tudott elfogadni.

Ha már magyar futball: sosem találod ki, melyik országban vezet rangadót Kassai Viktor!

A címvédő MOL Vidi FC számára megkezdődik a kétfrontos küzdelem, ugyanis csütörtökön az Európa Liga csoportküzdelmeinek nyitányán a fehérorosz BATE Boriszovot látja vendégül a Groupama Arénában. Éppen ezért nagy kérdés, hogy a sereghajtó, a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Puskás Akadémia ellen Marko Nikolics milyen összeállításban küldi majd pályára csapatát.

Az NB II-ből egy év után visszatért, jelenleg harmadik MTK Budapest ezúttal a Paks vendége lesz. A kék-fehérek rossz szájízzel mehettek el a válogatott miatti szünetre, ugyanis a legutóbbi fordulóban óriási meglepetésre hazai pályán kikaptak a mindaddig nyeretlen Kisvárda együttesétől.

A nyolcadik fordulóból az M4 Sport az Újpest FC-Debreceni VSC és Budapest Honvéd-Ferencváros mérkőzéseket közvetíti élőben, míg a Kossuth Rádióban a 17 órakor kezdődő mérkőzések második félidei eseményeiről körkapcsolás lesz.

NB I, 8. forduló:

Szombat, 17:
Újpest FC–Debreceni VSC (tv.: M4 Sport)
Puskás Akadémia FC–MOL Vidi FC
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK
Paksi FC–MTK Budapest
Kisvárda Master Good–Szombathelyi Haladás
19.30:
Budapest Honvéd–Ferencváros  (tv.: M4 Sport)

Olvasói sztorik