NB I

Arccsonttörés miatt műteni kell a Diósgyőr védőjét

Tamás Márk előreláthatólag négy hétig biztosan nem léphet pályára, de ezt követően is csak maszkban játszhat.

Az NB I hetedik fordulója után a kilencedik helyen álló Diósgyőri VTK hivatalos oldalán jelentette be, hogy a védő, Tamás Márk arccsonttörést szenvedett, a napokban sikeresen megműtötték, előreláthatólag négy hétig biztosan nem léphet pályára, és ezt követően is csak maszkban játszhat.

A Vidi ultrák megmondták, mikor oldják fel a bojkottot
Vajon eleget tesz a kérésnek a fehérvári klubvezetés?

A DVTK labdarúgója a Paksi FC elleni mérkőzés hosszabbításának második percében fejelt össze az egyik paksi játékossal, majd ápolásra szorult. A hátralévő perceket a 4-es számú játékos még végigjátszotta, utólag azonban kiderült, hogy nagyobb a baj annál, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A diósgyőriek háza táján egyébként a válogatott szünetben is zajlik az élet, a héten két erősítést is bejelentettek, a Liverpoolban nevelkedő védő és a többszörös magyar válogatott középpályás is aláírt.

címlapfotó: dvtk.eu

Olvasói sztorik