NB I

Az MTK légiósa az arab ligába igazolt – hivatalos

Myke Bouard Ramost kölcsönben engedte el a kék-fehér klub.

A következő egy évben az al-Ittihad Kalba SC-nél folytatja pályafutását Myke Bouard Ramos – minderről az MTK hivatalos oldala számolt be. Az említett egyesület az Egyesült Arab Emirátusok élvonalában, tehát az UAE League-ben érdekelt, a szezont 6-2-es vereséggel kezdte.

Tegnap megírtuk, hogy a magyar válogatott Dzsudzsák Balázs is visszatérhet az arab világba, igaz, másik csapathoz.

A 25 éves támadóért az átigazolási időszak végén rendkívül kedvező ajánlat érkezett az al-Ittihad Kalba SC-től, így annak ellenére, hogy nem volt tervben a keret változtatása, az MTK vezetése a játékos kérését méltányolva tárgyalásokat kezdett a klubbal.

A tárgyalások folyamán arra az álláspontra helyezkedett a fővárosi klub, hogy amennyiben az egyesület érdekeinek is megfelelő konstrukciót tudnak elérni, akkor nem állnak a játékos útjába, és lehetőséget biztosítanak számára, hogy anyagilag jóval kedvezőbb lehetőségek között folytassa pályafutását.

A sikeres egyeztetéseket követően az al-Ittihad hivatalosan is megtette ajánlatát, amely az MTK által elvárt kondíciókkal bírt, így – maximálisan figyelembe véve a brazil játékos érdekeit – Myke Bouard Ramost a következő egy szezonra kölcsönadták az al-Ittihadnak.

A játékos így köszönt el a fővárosi kék-fehérektől:

Egy újabb szakasz zárult le az életemben. Ismét búcsúzom, de most rövidebb idő után egy szuper csapattól. Szeretném megköszönni minden ott dolgozónak, edzőnek, a vezetőségnek és a csapatnak ezt a pár hónapot. Köszönöm az MTK-nak, hogy megadta nekem ezt a nagy lehetőséget, hogy kölcsönadásom ideje alatt kapjak egy új, élményekkel gazdag életet, hogy a karrierem még jobban fellendüljön. Hálás köszönet. Hajrá, MTK!

Címlapkép: mtkbudapest.hu

Olvasói sztorik