NB I

Georgi Milanov érkezését bejelentette a Vidi FC – hivatalos

A 40-szeres bolgár válogatott játékos máris EL-továbbjutásról beszélt.

A 26 éves, 40-szeres bolgár válogatott játékos, Georgi Milanov a CSZKA Moszkva után a Mol Vidi FC-t választotta – minderről a fehérvári klubhonlap számolt be. A legújabb igazolás Georgi Milanov az elmúlt öt évben a CSZKA Moszkva játékosa volt, szerződése idén nyáron járt le az orosz fővárosban.

Georgi Milanov már nagyon fiatalon az idén is BL-csoportkörös CSZKA Moszkva labdarúgója lett, ahol alapembernek számított, idén nyáron viszont lejárt a szerződése. Régóta kapcsolatban voltunk, hosszú tárgyalássorozat végére tettünk ma pontot. Több választási lehetősége volt, hogy hol folytassa a pályáfutását, nagyon örülök, hogy a Vidi mellett döntött! Komoly nemzetközi tapasztalattal bíró, 40-szeres válogatott futballista, több poszton is bevethető, de alapvetően támadó középpályás. A vezetőedző is utalt a nyilatkozataiban a várható igazolásokra, örülök, hogy megvalósult ez a kontraktus. Georgi érkezésével tovább bővültek a variációs lehetőségek a csapat összeállítását, felállását illetően

– nyilatkozta Kovács Zoltán sportigazgató.

Nagyon örülök, hogy itt lehetek! A szerződés megkötésekor fontos szempont volt, hogy a Vidi bejutott az Európa Liga csoportkörébe, mert jómagam az elmúlt években is folyamatosan a Bajnokok Ligája főtábláján kaptam szerepet. Egy ideje kapcsolatban vagyok a klubbal, a sportigazgatóval és a vezetőedzővel is sokszor beszéltem már, tetszik az együttes játéka. Több ajánlatom is volt, ezért több csapat meccseit figyeltem az elmúlt hetek során, elmondhatom, hogy ezen idő alatt valamennyire megismertem a Vidi játékosait – a Ludogorets elleni BL-selejtezőket különös részletességgel követtem. Úgy vélem, van esélyünk továbbjutni az EL csoportkörből is. A Chelsea ugyan toronymagas favorit, de a második helyre odaérhetünk. Természetesen a bajnokság is kiemelt jelentőséggel bír. Három napja itt vagyok, sok mindent megtudtam a klubról, megtekintettem a Ferencváros elleni találkozót is, ami nagyon tetszett, magas színvonalú volt a játék és a körítés is. Szeretném bajnoki címhez, kupagyőzelemhez és EL-továbbjutáshoz segíteni a Vidit

– fogalmazott Georgi Milanov.

Georgi Milanov a Vidiben folytatja pályafutását – fotó: molvidi.hu

Milanov pályája

Georgi Milanov 1992. február 19-én született Plevenben. 13 éves korától a bolgár Liteksz Lovecs együttesében futballozott, ahol 17 évesen megkapta élete első profi szerződését. 2009 és 2013 között több mint 100 bolgár bajnoki mérkőzésen szerepelt. 2010 nyarán bolgár csapatával az Európa Liga rájátszásában találkozott a DVSC-vel, és mindkét találkozón pályára lépett a Loki ellen. A párharcot a magyar csapat kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel nyerte meg. Az akkor mindössze 18 esztendős Milanov mindkét találkozón kezdőként lépett pályára. 2010-ben a bolgár bajnokságot és a bolgár Szuperkupát is megnyerte csapatával, majd egy évvel később ismét bolgár bajnok lett. 2012-ben a legjobb bolgár labdarúgónak választották, így nem volt meglepő, hogy egy évvel később már egy igazi sztárcsapat, a CSZKA Moszkva szerződtette. 2013-ban és 2014-ben is megnyerte az orosz Szuperkupát, sőt 2014-ben bajnoki címet is ünnepelhetett a CSZKA játékosaként. 2014 februárjában, a spanyolországi edzőtáborban, csapatunk felkészülési mérkőzést játszott a CSZKA Moszkva ellen, az oroszok kezdőcsapatában pedig helyet kapott Milanov is. 2016-ban rövid ideig a svájci Grasshoppers-ben szerepelt kölcsönben, majd visszatért az orosz fővárosba, ahol szerződése az előző szezon befejeztével lejárt, így szabadon igazolható játékosként került a Vidibe.  Georgi Milanov eddig 40 alkalommal szerepelt hazája válogatottjában. 19 évesen debütált a nemzeti csapatban, 2011 októberében, egy Ukrajna – Bulgária találkozón. Második válogatott meccsét Győrben, a magyar válogatott ellen játszotta 2012-ben. Két gólt szerzett eddig a nemzeti csapatban, a 2014-es vb-selejtezőn Olaszország ellen talált be, míg 2014-ben Fehéroroszország ellen volt eredményes egy felkészülési mérkőzés alkalmával.

Olvasói sztorik