NB I

Komoly büntetést kapott a Kisvárda kiállított légiósa

Sindert az utánpótláshoz irányították a hétvégi fegyelmezetlensége miatt.

Mint ismert, az elmúlt hétvégén óriási népünnepély volt az NB I-es újonc Kisvárdán, amely története során először játszott hazai pályán az élvonalban. A stadionavató összecsapáson végül ünneprontónak bizonyult a Ferencváros, amely részére egyébként egy jogtalannak tűnő tizenegyest is befújt a játékvezető – sokat vitatkoztak az eseten, ide kattintva megnézheted a szituációt.

A várdaiak helyzetét nehezítette, hogy a kilencven perc során két játékosuk is a kiállítás sorsára jutott, előbb Anton Sinder a 32. percben a heves reklamálás közepette majd’ lefejelte a sporit – az óriási fegyelmezetlenségről árulkodó jelenetet itt nézheted vissza –, majd Beriosz kőkeményen fejbe rúgta a fradistát, aki azonnal elterült.

A Kisvárda szakmai stábja nem hagyta annyiban Sinder viselkedését, a hivatalos honlap beszámolója szerint a légióst az U17-es csapathoz irányították. További hír a csapat háza tájáról, hogy a hétfői edzésen nem vett részt a hétvégén megműtött Mihajlo Rjasko, valamint a térdsérüléssel bajlódó Ízing Martin és Andrij Cserepko, combizom sérülése miatt pedig könnyített futómunkát végzett Jánvári Gábor.

címlapfotó: fradi.hu

Sinder meggondolatlan volt, megbűnhődött érte. Fotó: kisvardafc.hu
Olvasói sztorik