NB I

Doll gratulált a várdai stadionhoz, a bennmaradás a cél Diósgyőrben

Edzői értékelések az élvonalból.

Kisvárda–Ferencváros 0-2

Kocsis János, Kisvárda: – Sokban hasonlított a meccs az Újpest elleni mérkőzésünkhöz. Ismét elmondhatom, hogy szervezettek voltunk, amire lehetett számítani a Ferencvárostól, azokra felkészültünk. Jól reagáltuk le a húzásaikat, és megvoltak a lehetőségek a kontrákból arra, hogy végig tudjunk vinni egy-egy támadást, és eljussunk a kapu elé, gólhelyzetet tudjunk kialakítani. Sajnos jött a szokásos kiállítás, ami nagyban befolyásolta a mérkőzést. Óriási hiba volt, felelőtlenség, a mi helyzetünkben ez nem megengedhető. Ezután – tartásunkat bizonyítva – küzdöttük végig a mérkőzést, szögleteket, pontrúgásokat harcoltunk ki. Továbbra is megvolt a sansz arra, hogy egy ilyen lehetőségből megszerezzük az első gólunkat, vagy talán az első pontunkat. Aztán ismét jött egy tizenegyes, ami meggyőződésem szerint nem volt az. A játékvezető is hezitált, de valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy tizenegyes. Ez volt a negyedik, mind a négyet megadták, de azt gondolom, hogy igen kétes volt ez a szituáció is. Aztán ismét egy kiállítás, viszont a fiúk az utolsó másodpercig megtettek mindent, még amikor kettővel kevesebben voltunk a pályán, akkor is mentünk előre, harcoltunk ki szögletet, volt kapu előtti szituációnk. Összességében a küzdeni tudásunk, az akaratunk értékelhető, de sajnos ezért pontot nem adnak.

Thomas Doll, FTC: – Úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Az ilyen mérkőzéseknek gyakran hasonló a forgatókönyve, egy ilyen ellenfél ellen nagyon sok türelemre van szükségünk, pláne idegenben. Ha az első félidőben Petrjak két helyzete közül legalább az egyikből gól lett volna, és hamarabb megvan a vezetés, picit nyugodtabb is lehettem volna. Az első játékrészben gyakran hoztunk rossz döntéseket, sok volt a pontatlanság, a rosszul megjátszott labda. A hazaiak szorosan védekeztek, mi pedig nem húztunk váratlant. A kiállítás viszont megkönnyítette a dolgunkat, emberelőnyben egyszerűbb dolgunk volt. Ennek ellenére is sokszor hiányzott az utolsó jó megmozdulás, az átütő erő. Leo gyönyörű fejese és az értékesített tizenegyes végül a mi javunkra döntötte el a mérkőzést, utána már csak arra kellett figyelnünk, hogy ne fussunk bele kontrákba vagy buta szabálytalanságokba. A második piros lap végleg lezárta a nyitott kérdéseket. Tudom, hogy ha néhány utolsó passzt, mozdulatot jobban játszunk meg, több góllal is nyerhettünk volna, de egy nehéz meccsen három nagyon fontos pontot tudtunk megszerezni, amiért a csapat kőkeményen megdolgozott. Négy meccsből négy győzelem, tizenhárom lőtt gól, azt hiszem, egyre jobb formában vagyunk, egyre jobban alakul számunkra a bajnokság eleje. Végezetül szeretném hozzátenni, hogy először játszhattunk az új kisvárdai stadionban, remek körülmények között, gyönyörű létesítményben léphettünk pályára, minden elismerésem a kisvárdaiaknak.

Forrás: kisvardafc.hu, fradi.hu

Nem volt eseménytelen a vasárnap záruló forduló: Bódog Tamás újra OTP Bank Liga-meccsen tűnt felrészletek itt. Sajnos egy tragédia is beárnyékolja a játéknapot: élcsapat szurkolói vesztették életüket az NB I-es rangadóról hazafeléitt írtunk a szörnyű esetről.

Haladás–Puskás 2-1

Michal Hipp, Haladás: – Nagyon örülök, hogy megszereztük a három pontot. Kicsit féltem ettől a találkozótól, lehetett is látni, hogy feszültebb voltam, mint általában, de ezt most nem szeretném részletezni, miért volt így. Aktívan kezdtünk, az elején volt is egy nagy helyzetünk. Ezután kicsit átvette az irányítást a Puskás, Diallóra íveltek fel labdákat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a Puskás az átmeneti fázisban tudott veszélyes lenni, de itt mindent hárítottunk. A második félidőben próbáltunk reagálni a Puskás felállására, átszerveztünk pozíciókat. A szünetben láttam a srácokon, hogy nagyon elszántak, mindent megtesznek a sikerért. Azt is elmondtam nekik, hogy a második félidő a hibákról fog szólni, az kerül hátrányba, aki többet hibázik. A második játékrészben jó volt a játék, igaz sok volt a pontatlanság, de a győzelemre hajtottunk. A Fradi-meccs után azt mondtam, a hazaiak megérdemelten győztek, most pedig – főleg a második félidő alapján – szintén ki merem jelenteni, hogy megérdemelt a sikerünk. Egész héten arra készültünk, hogy főleg a pontrúgásokból lehetünk eredményesek, bedobások, sarokrúgások – ma a tizenegyesek döntöttek. Jól használtuk ki ezeket a lehetőségeket. Nagyon mérges vagyok a kapott gól miatt, hiszen ismét ajándékba adtunk egy találatot, ami miatt az utolsó pár perc igen kiélezett lett. Viszont szerencsére megtartottuk előnyünket, győzelemmel zártuk a meccset. Ismétlem: nagyon örülök ennek a sikernek. Ma-holnap kicsit ünneplünk, aztán készülünk a következő mérkőzésre.

Forrás: haladas.hu

MTK–Diósgyőr 1-0

Feczkó Tamás, MTK: – Nagyon masszívan játszó Diósgyőrt győztünk le, egy jó iramú találkozón. Az egyetlen hiányérzetem az, hogy kimaradtak helyzetek, korábban is lezárhattuk volna a meccset. A rúgott gól után egyből volt egy nagy lehetőség, azzal minden eldőlhetett volna. Viszont el kell mondanom, hogy sokat tettünk a győzelemért, hiszen az utolsó pillanatig kellett harcolni a sikerért. Bíztam benne, hogy tizenkét pontunk lesz négy forduló után, kilenc jött össze, a Fradi most még túl nagy falat volt, de felébredtünk abból a pofonból is, hiszen utána két játszó, focizó csapatot tudtunk legyőzni.

Fernando Fernandez, DVTK: – Gratulálok az MTK győzelméhez! A mai mérkőzésen az eredmény a legrosszabb, de a játékosaimról jókat tudok mondani a legutóbbi két idegenbeli mérkőzéssel összehasonlítva, egészen más arcát mutatta a csapat. Erre lehet építeni, hozták a játékosok a minimumot, jól küzdöttek a klub színeiért. Természetesen sokat kell még javulnunk. Három idegenbeli mérkőzésen vagyunk túl, az FTC, a DVSC is kemény ellenfél volt, és ahogy hét közben mondtam, az MTK az egyik legstílusosabb csapat az élvonalban jó játékosokkal, akiket egy kiváló edző irányít. Tisztában voltunk a rajt előtt is, hogy ilyen a sorsolásunk, mindig nehéz a sok változást hozó rajton négyből háromszor idegenben pályára lépni. Jobb lenne, ha nem lennénk késésben a csapatjáték kialakításában, de huszonkilenc mérkőzés maradt még, optimista vagyok, hogy előrébb lépünk a tabellán. Ugyanakkor realistának kell lennünk, idén is az NB I-ben maradásért játszunk, ahogy az elmúlt két évben.

Forrás: mtkbudapest.hu, dvtk.eu

Címlapkép: dvtk.eu

Olvasói sztorik