NB I

Ezúttal az MTK otthonában szenvedett és kapott ki a DVTK

Myke Ramos gólja három pontot ért a kék-fehéreknek.

NB I, 4. forduló

MTK Budapest – Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2178 néző. Játékvezető: Andó-Szabó S.
MTK: Kicsak – Ikenne-King (Katona, 74.), Gengeliczki, Pintér, Szelin – Vass Á. – Vass P. (Farkas II., 67.), Kanta, Bognár, Myke Ramos – Lencse (Torghelle, 72.). Vezetőedző: Feczkó Tamás.
DVTK: Antal – Eperjesi, Brkovics, Karan, Sesztakov – Tajti, Tóth Ba., Hasani (Forgács, 71.) – Bacsa, Joannidisz (Makrai, 67.), Vernes. Vezetőedző: Fenando Fernández.
Gólszerző: Myke Ramos (56.)

Kevésbé biztató előjelekkel várta második idegenbeli fellépését a DVTK, miután a héten Fernando Fernández vezetőedző a tartalékok közé száműzte két alapemberét a gyenge teljesítmény miatt.

Antalnak akadt sokkal több védeni valója az első játékrészben, a diósgyőri kapus előbb Szelin fejesénél kellett bravúroznia, majd a későbbiekben Ramos lövését rúgta szögletre. A 42. percben aztán már a hálóőr is tehetetlen volt, ám Kanta lövését Karan fejelte ki a kapu előteréből – a vendégek az első negyvenöt percben nem találták el a hazai kaput.

Antal a fordulás után ismét bravúrozott Lencse fejesénél, egy perccel később viszont már gólt ünnepelhettek a hazaiak: Bognár bal oldali beadásánál Ramos megelőzte Eperjesit és a bal felsőbe fejelt, 1-0. Lencse a 60. minutumban könnyen eldönthette volna a három pont sorsát, de senkitől sem zavartatva hat méterről fölé lőtt.

Hét perccel ezt követően most éppenséggel Sesztakov volt a megmentő, a DVTK légiósa Ramos nagy helyzetét blokkolta. A 70. percben végre eltalálta a kaput a miskolci csapat, Vernes célzott jobban, mint előtte a társai, de Kicsak eszén nem járt túl.

A DVTK támadásban nagyon enerváltan játszott, így a hajrában sem volt esélye az egyenlítésre, továbbra is szenved Fernando Fernández csapata.

címlapfotó: dvtk.eu

Olvasói sztorik