NB I

Kiderült, miért távozott Kondás két forduló után

A Rangadónak Révész Attila szakmai igazgató nyilatkozott a döntés hátteréről.

A Budapest Honvéd elleni 4-0-ra elveszített idegenbeli mérkőzés után váratlan bejelentés érkezett az újonc Kisvárda Master Good részéről: két forduló után közös megegyezéssel szerződést bontottak a csapatot az élvonalba története során először feljuttató Kondás Elemér vezetőedzővel – azóta már az is kiderült, ki irányítja a sereghajtót az Újpest ellen.

A Rangadónak a várdaiak szakmai igazgatója, Révész Attila elárulta, miért döntöttek a váltás mellett azok után, hogy a nyári átigazolási szezonban tizenegy légiós érkezett a klubhoz, az első két fordulóban pedig az előző két kiírás bajnokcsapataival mérkőzött meg az újonc együttes.

Besokallt, visszakozik a Spíler Tv?
Továbbra sem tudni, látjuk-e az olasz bajnoki meccseket, kérdéses az Európa Liga-közvetítés is.

Ez olyan folyamat volt, ami már nem most kezdődött el. Elemér nagyon jó ember, de ehhez a csapathoz „ostorosabb”, keménykezűbb vezetőedzőre van szükség, kihasználták a játékosok. Nem büntette őket kellőképpen, pedig néha nem ártott volna. Túlságosan bízott bennük, azt hitte, hogy a játékosok majd az egyéni kreativitásukkal megoldják a különböző helyzeteket a pályán, de ezzel ők visszaéltek – mondta a Rangadónak Révész.

A szakmai igazgató kérdésünkre hozzátette, nincs esély arra, hogy végleges megoldásként ő lenne ismét a Kisvárda vezetőedzője, hiszen a jelenlegi munkaköre mellett ez egyáltalán nem férne bele az idejébe.

Révész szigorúbb edzőt akar. Fotó és címlapfotó: kisvardafc.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.