NB I

Király kórházba került a Haladás meccse után

Szerencsére nincs nagy baj, mellkasi zúzódással pihennie kell rutinos kapusnak.

Mint ismert, a Szombathelyi Haladás hazai pályán 2-2-es döntetlenre végzett az Újpest ellen az OTP Bank Liga 2. fordulójában.

A mérkőzés hajrájában a lila-fehérek csatára, Novothny Soma becsúszva ütközött a Hali válogatott-rekorder kapusával, Király Gáborral, akit ápolni is kellett. A 42 éves hálóőr közleményben jelezte, a meccs után a kórházban meg kellett röntgenezni a mellkasát, de szerencsére nincs nagy baj.

Király Gábor a mérkőzésen bemutatott egy földöntúli bravúrt is, itt tudod megnézni.

Nagy melegben játszottuk a szezon első hazai mérkőzését. Kétszer is visszajöttünk a meccsbe 1:0 után és 2:1-es állásnál is egyenlíteni tudtunk. Mindent megtettünk a győzelemért, de ennyi volt a mai mérkőzésben. A szurkolóink segítségével őrizzük hazai pályán veretlenségünket.A mérkőzésen a vége előtt egy újpesti támadásnál Novotnyval ütköztem, páros lábbal a mellkasomba kaptam rúgást. A találkozó után a kórházban megröntgenezték, szerencsére nem lett komoly baj, de így is mellkasi zúzódással pihennem kell. Jó érzés volt, hogy a 150. NBI-es mérkőzésem alkalmából felköszöntött a Haladás a találkozó előtt.

–  értékelt Király Gábor.

Az OTP Bank Liga vasárnapi játéknapjáról megmutattuk azt a molinót, amivel elzavarnák a szurkolók Thomas Dollt, az öngólt, amin még Hajdú B. István is nevetett, és videóra vettük, ahogy Thomas Doll már az utódjáról beszél.

címlapkép: www.haladas.hu

Olvasói sztorik