NB I

Kettős mércét emlegetnek Priskin eltiltása kapcsán

A Haladás csatára őszintén beszélt a történtekről.

Priskin Tamás gólt szerzett első tétmérkőzésén a Haladás színeiben, de csapata 3-2-re kikapott a Bp. Honvéd otthonában, a 63-szoros válogatott csatárt pedig a 81. percben kiállították. A játékvezető úgy látta, hogy lekönyökölte korábbi csapattársát, Batik Bencét.

Nem szeretném védeni a játékosomat, de az egész jelenet a mi kispadunk előtt zajlott, így jól láttam, mi történt. Batik szabálytalan volt Priskinnel szemben, és kiprovokálta az ütést. Ugyanakkor egy ilyen tapasztalt játékossal ez nem fordulhat elő – fogalmazta meg véleményét az esetről rögtön a mérkőzés után a szombathelyiek trénere, Michael Hipp.

Priskin úgy fogalmazott, felemás érzések kavarogtak benne a mérkőzés után, hiszen óriási örömmel töltötte el, hogy góllal debütált, azonban elszomorította, hogy idő előtt kiszállt a meccsből.

A mérkőzés hevében meggondolatlanságot követtem el, hibáztam. Igyekszem tanulni az esetből. De az eredmény miatt is szomorú voltam. Rúgtunk két gólt idegenben, mégis kikaptunk. A játék képe alapján az egy pontra rászolgáltunk volna – idézi klubja honlapja a tapasztalt csatárt.

Kedden délután az MLSZ fegyelmi bizottsága négy meccsre tiltotta el Priskint. Jelen állás szerint Priskin az Újpest, a Ferencváros, a Puskás Akadémia és a Diósgyőr elleni bajnokikat hagyja ki, legközelebb augusztus 25-én az MTK elleni hazai mérkőzésen szerepelhet. Arról egyelőre nem adtak tájékoztatást a szombathelyiek, hogy fellebbeznek-e a döntés ellen.

Nagyon hosszú eltiltás, és érdekes, hogy a mérkőzésen a Predrag Bosnjakot lekönyöklő (a játékos orrából dőlt a vér, és ugyan visszaállt, de néhány perc után le kellett cserélni) Heffler Tibor lapot sem kapott – idézi fel a Haladás honlapja.

nyitókép: M4 Sport

Olvasói sztorik