NB I

A DVSC próbálja hazacsábítani Balogh Norbertet

Herczeg András elmondta, már többször is nekifutottak.

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője a Köz-ügy című televízió-műsorban elmondta, többször is próbálták visszahívni kölcsönbe Balogh Norbertet, de olasz másodosztályú klubja, a Palermo nem engedi.

Így reagáltak Sevillában az Újpest sikerére
A dicsőséges hetvenes évekről és két hiányzóról írnak az Újpest kapcsán.

A fiatal csatár kifejezetten ritkán kapott szerepet a szicíliaiaknál, így a visszacsábítása ebből a szempontból indokolt is lehetne, de mindig nemet mondanak az érdeklődésükre.

A tréner szerint fontos lenne, hogy a sérülések elkerüljék a csapatot, márpedig most Ferenczi és Könyves sérült, Tabakovic, Bényei és Jovanovic műtét után gyógyul, Varga Kevin pedig jelezte, hogy kezdődő mellhártya-gyulladása van. Mindez azért baj, mert alapemberekről van szó, a bajnoki rajt pedig vészesen közeleg.

Tisza Tibor visszavonulását kifejezetten sajnálta a mester, mivel szerinte az öltözőben nagyon jó hangulatot tudott teremteni. Hozzátette, próbajátékosok jelen pillanatban is vannak a klubnál, így elképzelhető, hogy lesz még változás a csapatnál, de konkrétumot egyelőre még nem tud mondani.

Olvasói sztorik