NB I

Újabb erősítést jelentett be a Vidi – hivatalos

Fórián Zsolt lett a klub utánpótlásának szakmai igazgatója.

Fórián Zsolt lett a Mol Vidi FC utánpótlásának szakmai igazgatója – jelentette be a fehérvári klub. A 38 esztendős szakember korábban Debrecenben, Győrben és Újpesten is dolgozott.

Fórián fiatalon a DVSC-ben futballozott, ahol az NB I-es csapatban is bemutatkozott, de többnyire másodosztályú csapatokban játszott (Békéscsaba, Nyíregyháza, Bőcs, Hajdúszoboszló), majd 26 évesen abbahagyta a profi labdarúgást és edzői karrierjére kezdett koncentrálni. Végzettségét tekintve testnevelés szakos tanító és UEFA Pro-licences edző.

Urbán a magyar fociról: ha meg kell dögleniük a pályán azért, hogy tudjanak zabálni, akkor lesz futball is
A magyar foci megmondóembere értékelte a történelmi mélypontot jelentő nemzetközi szereplést.

A Debreceni Olasz Focisuli utánpótlás-vezetőedzőjeként kezdett 2006-ban, négy évvel később Hajdúböszörményben az NB II-es csapat vezetőedzője lett, majd visszatért a DVSC-hez, ahol előbb az utánpótlásban dolgozott, majd a DVSC-DEAC vezetőedzője lett az NB II-ben, mielőtt a Loki Focisuli utánpótlás szakmai vezetőjének nevezték ki. 2014-től a Győri ETO utánpótlás szakmai igazgatója lett, 2015-től pedig az UTE Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként dolgozott.

Címlapkép: vidi.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik