Magyar foci

Urbán a magyar fociról: ha meg kell dögleniük a pályán azért, hogy tudjanak zabálni, akkor lesz futball is

A magyar foci megmondóembere értékelte a történelmi mélypontot jelentő nemzetközi szereplést.

Enyhén szólva sem kezdték fényesen a selejtezőket a nemzetközi kupákban induló magyar csapatok: a Mol Vidi hízelgő 1-1-et játszott a luxemburgi Dudelange vendégeként a BL-selejtezőben, míg az EL-csapataink közül a Honvéd 2-1-re kapott ki a macedón Rabotnicski otthonában, a Ferencváros a Groupamában 1-1-re végzett az izraeli Maccabi Tel-Avivval, míg az Újpest 3-1-es vereséget szenvedett az azerbajdzsáni Bakuban.

Veszélyben Perisic játéka a vb-döntőn
A moszkvai kórházba kellett szállítani.

Ez számokra fordítva azt jeleni, hogy a négy nemzetközi porondon induló csapatunk az első meccsén a megszerezhető 12-ből 2 pontot szerzett, 4 szerzett gól mellett pedig 7-et kaptak.

Ez történelmi mélypont.

Honlapunk megkérdezte a korábbi 41-szeres magyar válogatott Újpest-ikont, a magyar foci megmondóemberét, Urbán Flóriánt is, mi a véleménye a magyar csapatok első körös szerepléséről.

– Túl kevés milliárdot toltak eddig a magyar fociba, szerintem még ennyit bele kéne tolni, és akkor hátha lenne valami, mert ez botrány. Amíg ilyen a hozzáállás a labdarúgásban és ezek az emberek dolgoznak, irányítanak, osztják az észt és nyomják bele feleslegesen a milliárdokat, addig semmi nem fog változni. Amíg a játékosok milliókat vihetnek haza teljesítmény-centrikusság nélkül, addig ne várjunk változást. Értelemszerűen nem a játékosok a hibásak ezért, hanem az, aki adja. Rendületlenül szórják a pénzt a feneketlen kútba. Majd ha lesz teljesítménykényszer a játékosokon, és meg kell dögleniük a pályán azért, hogy tudjanak zabálni, akkor lesz futball is. Addig viszont marad ez.

– mondta Urbán, aki a csapataink továbbjutási esélyéről is beszélt.

– Igazából mindegyik csapatunk továbbjuthat még, hiszen egyik sem világverő ellenfelet kapott. Azt nem mondhatjuk, hogy egyiknek sincs esélye, de ha jól megnézzük, akkor az is benne van, egyik csapatunk sem megy tovább a második körre. Persze az is lehet, hogy valamelyik továbbjut, de így az elsőre látott kép nagyon siralmas. Az is benne van, hogy rám cáfolnak és valamelyik klub megtáltosodik, és bejut a csoportkörbe. Legyünk őszinték, ennek azért nincs realitása. Ész nélkül, teljesen feleslegesen tolják a fociba a milliárdokat, hozzák a haver menedzser által a nevesincs külföldieket, az egész koncepció úgy rossz, ahogy van. Ezzel kell most élnünk, akik ott vannak, azoknak ez kényelmes. A szurkolóknak pedig marad a méreg, amit be kell falni minden nap, amikor látják játszani ezeket a csapatokat.

Fotó: DIGI Sport, YouTube

címlapfotó: molvidi.hu

Olvasói sztorik