NB I

Öngól lett a Puskás veszte, zakózott a Diósgyőr is

A hajrához érkeztek az NB I-es felkészülési mérkőzések.

Lassan megkezdődik az NB I pontvadászata, de előtte még hátra van néhány felkészülési mérkőzés, mondhatjuk úgy is, hogy az utolsó lehetőségek a hibák kijavítására a szezonrajt előtt. A mai játéknapon a Kisvárda, a Diósgyőr és a Puskás Akadémia lépett pályára.

A frissen feljutó Kisvárda Ungvárra látogatott, ahol az ukrán másodosztálybeli Voliny Luck volt az ellenfél. A két csapat – mondjuk úgy – nem bírt egymással, hiszen egyik oldalon sem született gól, csakúgy, mint a magyar csapat legutóbbi, Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen.

Voliny Luck–Kisvárda 0-0 (0-0)

A Diósgyőrnek azonban a szlovák FK Poprad elleni mérkőzésen nem sikerült még a döntetlen eredményt sem elérni. A vendégek szerezték meg a vezetést, alig negyed óra után, Zosak részéről, majd ötven perccel később, Ioannidis által sikerült egyenlíteni a DVTK-nak, de alig tíz perc múlva már ismét a Poprad volt előnyben.

Diósgyőri VTK–FK Poprad 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Ioannidis (68.), ill. Zosak (18.), Holis (78.)

Sokáig tartotta magát a Puskás Akadémia a szlovén Aluminij ellen, de aztán ahogy az a magyar futballban többnyire megszokott, a végén jött a dráma, és végül a hazaiak húzták be a győzelmet, ráadásul egy 91. percben esett öngóllal, Jonathan Heris volt az „elkövető”.

Aluminij–Puskás Akadémia 1-0 (0-0)
Gólszerző: Heris (öngól, 91.)

Címlapkép: dvtk.eu

Olvasói sztorik