NB I

Hat új játékossal vág neki a szezonnak a Honvéd

Névsorolvasást tartottak, George F. Hemingway pedig megfogalmazta a szezon célkitűzéseit.

 

Sikeres időszak áll a Budapest Honvéd  mögött, hiszen a 2016–2017-es idényben bajnoki címet szerzett a csapat, a legutóbbi szezonban pedig a negyedik helyen végzett, egyúttal ismét kiharcolta a nemzetközi szereplés lehetőségét. A Honvéd július 11-én a macedón Rabotnicski otthonában lép pályára az Európa Ligában, ahol Supka Attila együttese új mezben és új játékosokkal a soraiban fut majd ki a pályára.

A nyári átigazolási időszakban – eddig – hat játékos kötelezte el magát a Honvédhoz. Balmazújvárosból érkezett Uzoma Eke, Sopronból Holdampf Gergő, az ukrán Chornomoretsből a guneai-francia Fousseni N’Ganon Bamba, az FTC-től Batik Bence, az örmény Alshkertből a horvát Dino Skvorc, míg a honkongi Kitchee együtteséből Vadócz Krisztián igazolt a Honvédhoz.

Szintén mai hír, hogy az egyik magyar válogatott labdarúgó is váltott, itt nézheted meg, ki és hol kötött ki.

A keret tagjai a következő szezonban már új mezben lépnek pályára, viszont továbbra is a Macron öltözteti a Honvédot. Az olasz cég felszereléseit 2015. július 1. óta viselik a Honvéd labdarúgói, és ugyan a klub és az olasz sportszergyártó közötti megállapodás csak 2019. június 30-án járt volna le, a felek azonban már most meghosszabbították a szerződést, amely 2023. június 30-ig érvényes.

– Évek óta megbízható és minőségi szponzorunk a Macron, amelytől komoly támogatást kapunk, és reméljük, ez a kooperáció nemcsak tovább folytatódik, hanem ahhoz is hozzájárul, hogy minél többen ismerjék meg Magyarországon a céget. Azt várom, amit az előző két szezonban is vártam a csapattól, hogy kivívja az Európa Liga-indulást. Legyünk az első háromban, vagy nyerjük meg a Magyar Kupát, ezt a célt tűztük ki Supka Attila edző elé is – mondta George F. Hemingway tulajdonos.

– A felkészülés kezdetén átbeszéltük a lehetőségeket Hemingway úrral, és ennek megfelelően próbáltunk igazolni. A hiányposztokra, a védelembe és a középpályára megtaláltuk azokat, akik a segítségünkre lesznek. Nagyon szeretnénk még két csatárt szerződtetni, akik pótolják a távozókat. Danilo nehéz helyzetben van, hiszen a Rabotnicski ellen neki kell gólokat szerezni, de bízom benne és abban is, hogy az elvégzett munka megfelelő lesz ahhoz, hogy eredményesek legyünk a macedón csapat ellen. A hazai porodon – csakúgy, mint minden évben – a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a cél a bajnokságon, vagy a Magyar Kupán keresztül, s mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy ezt az eredményt elérjük. Ha rövid időn belül tudunk két csatárt igazolni, akkor komplett lesz a keretünk, és jó eredményekre lehetünk képesek – fogalmazott Supka Attila vezetőedző.

A Honvéd 2018–2019-es kerete

Kapusok: Berla Attila, Gróf Dávid, Horváth András.

Védők: Baráth Botond, Batik Bence, Deák István, Uzoma Eke, Heffler Tibor, Kovács Nikolasz, Tonci Kukoc-Petraello, Ivan Lovric, Dino Skvorc, Temesvári Attila.

Középpályások: Fousseni N’Ganon Bamba, Banó-Szabó Bence, Gazdag Dániel, Holdampf Gergő, Holender Filip, Djordje Kamber, Nagy Gergő, Pölöskei Zsolt, Szendrei Norbert.

Támadók: Danilo Cirino, Cipf Dominik, Lukács Dániel, Májer Milán, Tömösvári Bálint.

Vezetőedző: Supka Attila.
Pályaedző: Híres Gábor.
Kapusedző: Tóth Iván.

Érkezett: Fousseni N’Ganon Bamba (Chornomorets), Batik Bence (FTC), Uzoma Eke (Balmazújváros), Holdampf Gergő (Sopron), Dino Skvorc (Alashkert), Vadócz Krisztián (Kitchee).

Távozott: Bobál Dávid (Dukla Praha), Eppel Márton (Kajrat Almati), Dark Kadima Kabangu (?), Tomas Kosút (?), Patrick Ikenne-King (MTK), Davide Lanzafame (FTC).

Olvasói sztorik