NB I

Marcel Heister is a Fradié – hivatalos

Bemutatták a hatodik nyári igazolást.

Sigér Dávid, Abraham Frimpong, Matías Rodriguez, Kjartan Finnbogason és Davide Lanzafame után megvan a Ferencváros hatodik nyári igazolása Marcel Heister személyében – jelentette be a fradi.hu

Marcel Heister 1992. július 29-én született Németországban, horvát felmenői miatt német-horvát kettős állampolgár. Felnőtt pályafutását a Hoffenheim második csapatában kezdte, ahol egy szezon alatt 26 mérkőzésen lépett pályára.

Két új török csapattal hozták szóba Dzsudzsákot
Nincs hiány az érdeklődőkből.

2012-ben a horvát Zadar csapatába igazolt: két szezon alatt 31 találkozón két gólt is szerzett. 2014-ben egy másik élvonalbeli klubhoz, az Istrához került, ahol több játéklehetőséget kapva 64 mérkőzésen három gólig jutott. 2016-ban az izraeli első osztályú Beitar Jeruzsálemhez szerződött, ahol alapemberként 44 meccsen erősítette csapatát, és háromszor is eredményes volt. Heister támadó felfogású balhátvéd, de tud játszani a középpálya szélén is. Ballábas és 182 cm magas.

A Ferencvárosnál időközben rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak, ahol extrém szigorításokra hívta fel a figyelmet Kubatov Gábor klubelnök az izraeliek elleni Európa Liga-selejtező előtt.

címlapfotó: AFP / ROMAIN LAFABREGUE

Olvasói sztorik