NB I

Hemingway nagy dobása: három minőségi játékost igazol a Honvéd

A tulajdonos elmondta, mire költik az Eppelért és Lanzafaméért kapott pénzt, és kicsit odaszólt a Fradinak is.

 

A Bp. Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway heti blogjában Eppel Márton és Davide Lanzafame távozásáról, valamint az anyagi lehetőségekről is beszélt, illetve elmondta, a két játékos eladásából származó bevétel a tervezett költségvetésből hiányzó 400 millió forintos hiányt fedezi majd. Ahogy azt megírtuk, Lanzafame hatalmas fizetésért ment a Fradihoz, részletek itt!

Eppel motivációja a pénz volt

– Eppel Marci eligazolt Kazahsztánba, a Kajrathoz. Jó csapat, azt gondolom, Marci boldog lesz ott. Voltak ajánlatai Belgiumból, Németországból, Izraelből, Olaszországból, végül Kazahsztánt választotta. Hogy miért? Az a fajta pénz, amit egy ilyen kiváló játékos Kazahsztánban keresni tud, az olyan mértékben magasabb, mint amit a belga első osztály is fizet, hogy nem volt nehéz neki választani – mondta Hemingway.

Dzsudzsák klubot vált, sokat sejtető videóval búcsúzik az al-Vahda
A magyar középpályás két évet húzott le az araboknál.

Lanzafame-üzlet: mindenki elégedett

– Sokan megkérdőjelezik, hogy miért ment el. Amikor Lanzafame jött, egy évre szeretett volna szerződni, mi meggyőztük, hogy írjon alá három évre. 2017 nyarán már nagyon el akart menni tőlünk a több pénz reményében, nagy áldozatot kellett klubunknak hoznia, hogy itt tartsuk. Megérte, mert egy nagyszerű szezont adott nekünk. Most az utolsó egy-két hónapban Lanzafame a lehető legerőteljesebben kijelentette, hogy el szeretne igazolni, mert nagyságrendekkel többet szeretett volna keresni, mint amit mi fizetni tudunk neki. Június 25-ig semmit nem hallottunk a Ferencvárosról, amely végül is megvette a játékjogát. Ekkor tett ajánlatot a klub, megegyeztünk. A Ferencváros gondolom meg van elégedve azzal, amit kapott, és mi is meg vagyunk elégedve azzal, amit a Ferencvárostól kaptunk.

33 millió 629 ezer 400 forint volt a teljes havi bérkeret

– Nekünk lehetetlen lett volna Lanzafanét megtartani. Az utolsó idényünkben az összes bruttó bére az NB I-ben játszó 25 játékosnak 33 millió 629 ezer 400 forint volt. Nem tudnánk ennek az egyharmadát, vagy többet áldozni egy játékosra, ez kizárt a Honvéd esetében – szúrt oda kicsit a Fradinak a tulajdonos, egyúttal sejtetve, mennyi lehet Lanzafame fizetése.

Mi lesz a pénzzel?

– Áprilisban megnéztük, hogy állunk a 2018–2019-es idényre, és kiderült, hogy egy körülbelül 400 millió forintos lyuk van a költségvetésünkben, amit be kell hoznunk játékoseladásból, a nemzetközi szereplésből. Eppel és Lanzafame eladásából ez most sikerült, a pénz oda megy az utolsó fillérig. Azt tettük, amit tennünk kellett: Eppelnek csak hat hónap, Lanzafaménak csak egy év volt már hátra a szerződéséből, annak lejártával nulla forintért elmehettek volna.

Kiket szerződtet a Honvéd?

– Csak minőséget igazolunk. Akiket eddig hoztunk, azok minőséget jelentenek. Közel vagyunk két belső védő és egy irányító leigazoláshoz, akik szintén minőséget jelentenek, és nagy iramban keresünk egy vagy két csatárt, mert tudjuk, hogy szükség van rájuk.

Hemi-Vlog 2018.07.03.

400 milliós lyukat foltozott be klubunk tulajdonosa két csatárunk eladásávalGeorge F. Hemingway mai vlogjában Eppel és Lanzafame eladásának körülményeiről beszélt.

Közzétette: Budapest Honvéd FC – 2018. július 3., kedd

Olvasói sztorik