NB I

Eljött a magyar fiatalok ideje a Puskásnál

Legalábbis erre lehet következtetni Kiss Tamás szavaiból.

Megírtuk: a Puskás Akadémia leigazolta az egyik legnagyobb magyar tehetséget azzal, hogy megszerezte a Haladás 17 éves tehetségét, Kiss Tamást. Az elmúlt idényben 12 mérkőzésen 4 gólig jutó játékos a második nyári igazolása a csapatnak a hosszú évek után visszatérő Szolnoki Roland után.

Légiós egyelőre nem érkezett, pedig emlékezhetünk rá, hogy a nyáron elküldött vezetőedző, Pintér Attila a tavalyi szezonban olykor kilenc-tíz külföldire számított egy bajnokin.

Valószínűleg idén más a terv, legalábbis erre lehet következtetni Kiss Tamás szavaiból, aki a Haladás honlapjának adott búcsúinterjújában azt mondta:

– Úgy gondolom a Puskás új vezetőedzője, Benczés Miklós a korábbiaknál több lehetőséget biztosít a fiatalok számára és én minden nap azért fogok dolgozni, hogy minél többet játsszak.

Három hét múlva, a bajnoki nyitányon okosabbak leszünk.

Címlapkép: pfla.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.