Magyar foci

Ragadós a Vidi példája: újabb magyar csapat váltott nevet

A gyulaiak Szeged-Grosics Akadémia néven folytatják az NB III-ban.

Megírtuk: július 1-től, azaz mától MOL Vidi FC néven szerepel az NB I-ben a bajnok Videoton.

– Lehetőség kínálkozott, hogy szintet lépjünk, és számomra nem is volt kérdés, hogy meg kell lépnünk. A változás a jövő és egyben a siker kulcsa is – nyilatkozta erről a váltásról Garancsi István, a klub tulajdonosa.

Módosult a csapat címere is, amely miatt igencsak dühösek lettek a szurkolók.

Az NB II-ben lett edző Horváth Ferenc
Pénteken jelentették be, már munkába is állt.

Most egy másik magyar csapat, az NB II-ből még Szeged 2011-Grosics Akadémia néven kieső együttes jelentett be változást: a klubhonlap szerint Szeged-Grosics Akadémia néven folytatják az NB III-as bajnokságban. 

A helyzet érdekessége, hogy a Szeged nevet viselő együttes stadionproblémák miatt évek óta Gyulán, a Grosics Akadémián szerepel.

Címlapkép: szegedma.hu

Olvasói sztorik