NB I

Itt a bomba: Lanzafame a Fradiban – hivatalos

Csapatot váltott az NB I gólkirálya.

A Ferencváros ötödik nyári igazolása az év játékosa, az NB I gólkirálya: Davide Lanzafame a Budapest Honvédtól érkezik a Népligetbe –  írja a fradi.hu.

Davide Lanzafame 1987. február 9-én született Torinóban. Az olasz játékos szülővárosában kezdett focizni, ifista éveit a Juventusnál töltötte, a 2006–2007-es szezonban a felnőttcsapatban is bemutatkozhatott. Később játszott a Bariban, a Palermóban, a Parmában és a Bresciában.

2013-ban érkezett Magyarországra, a szezon végén azonban visszatért Olaszországba, a másodosztályú Perugiában folytatta. Később a Novara csapatához szerződött, onnan tért vissza hazánkba 2016-ban.

A Honvéddal a szezon végén, 2017-ben bajnokságot nyert, a 2017–2018-as szezont pedig gólkirályként és az év játékosaként zárta. 18 góllal és 12 gólpasszal érdemelte ki az első helyet. Összesen 80 mérkőzésen lépett pályára a Honvédban, ezeken a találkozókon 39 gólt szerzett.

Nagy mozgás van a magyar piacon: korábban válogatott játékos írt alá a Videotonnál, a Puskás Akadémia leigazolta az egyik legnagyobb magyar tehetséget,  míg az újoncnál egyszerre három légióst jelentettek be.

Fotó: FradiMédia
Olvasói sztorik